Mondanátok véleményt az írásomról? 14/L

Jöhet pozitív, negatív, és építőkritikát is szívesen elfogadok.^^

Nem muszáj végig olvasni. :)

Egy kis részletet másolok be:

Az arcom égett, amikor újabb pofont kaptam tőle. Felszisszentem a csípő fájdalomtól, kezemmel védekezően takartam magam. Csillogó, barna szemeimmel néztem az ő düht árasztó, érzelemmentes tekintetébe. Már újra emelte erős kezét, hogy ismét csattanjon az arcomon, de bátyjám hangját hallottam meg hirtelen.

Szédültem. Egyik kezemmel a falnak támaszkodtam meg, és a fejemet neki döntöttem.

- Hogy képzelted ezt? Megütötted a saját lányodat te féreg!- köpte oda neki a szavakat ingerülten a bátyjám, Tom, majd ijedten felém nézett. Mondat foszlányokat hallottam, ahogy leállnak veszekedni. Éreztem, hogy valami meleg folyik végig az arcomon. Kezemet égő bőrömhöz emeltem, és végig simítottam rajta.

Kezdtem egyre homályosabban látni, úgy éreztem, hogy a fejem majd' szétrobban. A szívem dobogását tisztán hallottam, annyira hevesen vert, szinte kiugrott a mellkhasomból. Egyszer csak elkezdtem azt érezni, hogy zuhanok. Mintha egy mély, sötét lyuk kerített volna a hatalmába, és egyre csak lejebb vitt volna.

- Basszus! Zille, hé! -Tom kezeit éreztem, ahogyan megtart hátamnál fogva. Maradék energiámmal felemeltem a kezemet, majd megláttam, hogy a folyás, amit az arcomon éreztem, az vér volt.

Lassan nyitottam ki a szemeimet, és fehér falakat pillantottam meg körülöttem. Hirtelen belém csapott a tudat, hogy valószínűleg kórházban fekszem. Körülöttem senki nem volt, egyedül voltam az ismerős kórház szagú szobában. Egyedül, a gondolataimmal. Bevillantak az emlékfoszlányok arról, amit apa művelt velem.

"Elfordítottam a kulcsot a zárban, majd a kezemben lévő táskákkal szinte beborultam az ajtón. Kifújtam a levegőt magamból szépen lassan. A sok gyaloglástól hamar eltudok fáradni. Leraktam a földre a táskákat, addig amíg le nem vetettem a cipőmet. Gyorsan a kabátomat is lehámoztam magamról, majd az asztalra raktam a vásárolt ételeket, italokat. Sietve pakoltam el a megfelelő helyre az összes vett dolgot. Nem akartam apával összefutni,mert tudtam, hogy megint belém kötne, aminek újból veszekedés lenne a vége. Sajnos ezt most pont nem tudtam elkerülni..

Ajtónyitódás hangja ütötte meg a fülemet, mire megpördültem a tengelyem körül,és megláttam tántorgó apukámat. Részeg, megint.

Kapkodva elraktam a már üres táskákat a fiókos szekrénybe, majd próbáltam észrevétlenül felmenni a szobámba, de nem jártam sikerrel.

- Főztél? - kérdezte, miközben a hűtőt nyitogatta és kereste a főtt ételt. Mély levegőt vettem. Nem lesz semmi baj..

- Nem, mert most értem haza a boltból. De vettem fagyasztott pizzát. - motyogtam alig hallhatóan.

- Mondtam, hogy főzz! - csapta be mérgesen a hűtő ajtaját,majd ideges tekintettel rám nézett.

- Apa, nem volt rá időm.Az egyetemen voltam. - húztam el a számat,és reménykedtem benne,hogy nem lesz ebből nagy vita.

- Nem értettél a szóból? - jött hozzám közelebb, és egy pofonnal vezette le az idegességét. Rajtam. Azonnal megszédültem a hirtelenség miatt, és reflexből lángoló arcomhoz kaptam a kezemet. Könnyeimet igyekeztem visszatartani, bár nehezzen ment. Gyomromban szúró fájdalmat éreztem, a levegőt egyre gyorsabban kapkodtam. Nem lehetek gyenge. Most nem.

- Sajnálom - mondtam halkan, de ő eggyel nem érte be.. "

Zokogva temettem arcomat tenyerembe, és az emlékeket próbáltam elhessegetni a szemem elől, de egyszerűen nem ment. Nem hiszem el, a saját apám megvert. Megvert. Többször is ütött meg, de ennyire még soha sem. Az arcomhoz nyúltam remegő kezeimmel, hogy letöröljem a könnyeimet, miközben megéreztem, hogy mennyi seb van a bőrömön. Megnyomkodtam egy fájdalmas pontot, ami minden bizonyára lila foltos lehet. Lábaimat mozgásra bírtam, ezért óvatosan leemeltem az ágyról és beleléptem a papucsomba, ami gőzöm sincs, hogy hogy került oda. Mellettem egy üres ágy volt, gondolom később hoznak be ide beteget. Csoszogva lépkedtem az ajtó felé, hajamat fülem mögé tűrtem, a kilincsre raktam a kezemet, majd lassan lenyomtam. Résnyire nyitottam csak ki az ajtót, de így is eleget láttam. Mindenhonnan hangokat hallottam. Nővérek, orvosok, betegek különböző mondatai visszhangzottak a folyosón.

- Gyorsan, siessenek! - kiabált kissé ingerülten az egyik orvos, miközben a szobám előtt toltak el egy hordágyat. Rajta, ha jól láttam egy ázsiai fiú feküdt. A fejéből ömlött a vér,az egyik ápolónő igyekezett elállítani a vérzést. A fiú arca kerek volt kissé, mint egy lapos labda. Szemei csukva voltak, a szája nyitva. Lehetett látni rajta, hogy zihált. Feketés-kékes hajának egy része a szemébe lógott, de gondolom, hogy abban a pillanatban nem ez volt a legnagyobb probléma. A hordágy után indultam, amit két szobával arébb toltak be. Benéztem a helyiségbe, és egyre jobban éreztem, hogy a gyomrom kezd kisebb méretűvé zsugorodni. Szívem összeszorult, amint láttam, hogy elkezdik újra éleszteni a srácot.