Mikor fog engem bárki megérteni/meghallgatni?

A szüleim kiskoromban elváltak, anyámmal éltem és mindenre kényszerítve voltam. Akaratoskodott, nem hagyott beszélni, mindig beleszólt a mondatom közepébe, képtelen lett volna megérteni, mert soha nem is akart. Amikor annyit mondtam volna el neki, hogy fázom, adjon egy pulcsit, még akkor is közbeszólt, és belevágott a mondatomba, hogy ne panaszkodjak, közben fel sem fogta, miről beszélek. Nem szerettem a mézet, az ő véleménye szerint igencsak kell a teába méz, mert az úgy finom, és egészséges és felsorolta a méz összes jó tulajdonságát, hiába utasítottam el, őt ez nem érdekelte, akkor is tett a teámba bő kanállal. Ha azt mondta, hogy nyolckor kell zuhanyoznom, akkor hét órától szinkronban rámszólt, hogy mindjárt zuhanyoznom kell, konkrétan, mint egy fogyatékost, úgy tekintett rám. Kényszeresen járt zaklatni a szobámba, látta, hogy tanulok, akkor is bejött, meglocsolta a virágokat, függönyt szedett le. A szobámba 10 percenként járt be nyitogatni meg zárogatni az ablakot, mintha egy átjáró szoba lenne, és ez 18 éves koromig így folytatódott. Soha nem hallgatott meg, kényszeríteni mindenre és akaratoskodni azt tudott, és persze azzal manipulált, hogy ő majd szép dolgokat vesz nekem, és gyakorlatilag berendezte a szobámat az ő katyvaszaival (rózsás,csipkés nettó baromságokkal), amik engem alapból taszítottak, de őt ez persze nem érdekelte, mert úgy szép minden, ahogyan ő látta szépnek. Ha átmertem rendezni, vagy nem szerettem a rózsaszínt, akkor olyasmit csinált, hogy kikapcsoltatta az internetet, a fejemhez vágott olyan dolgokat, hogy apád miattad hagyott el minket, vagy bármit, amivel tudta, hogy rosszat okozhat nekem, és végül az övé legyen az akarat. Hiába mondtam neki, hogy nem szeretek rózsaszínt viselni, meg úgy általában semmi élénk színt, karácsonyra és születésnapra is mindig rózsaszín cuccokat kaptam, mert soha nem értett meg. Serdülő koromban úgy kellett öltöznöm, ahogyan ő akarta, egyébként képes volt felpofozni, és gyakran meg is tette, majd megfenyített, hogy nála ne húzzam ki a gyufát. Állítólag nagyon csendes, visszahúzódó kislány voltam, legalábbis a tanárok szerint, bár a tanulmányaimra mindig odafigyeltem, később ez sem tetszett neki, mondván, pasizhatnék inkább. Amikor tizenévesen egy fiúval ismerkedtem, és épp elmentem kajálni, visszatérve azt láttam, hogy ott ül az asztali számítógépemnél és írkál vele meg másokkal az én nevemben. Sorolhatnék még dolgokat, csak felesleges, de mire elkerültem egyetemre, idegileg összeomlottam, és teljesen antiszoc lettem, pedig csak megértésre van szükségem, hogy végre valaki meghallgasson. Ez már 2-3 éve tart, és vannak felszínes barátaim, őket viszont saját magukon kívül semmi sem érdekli, szóval ezt tapasztalva már kiábrándultam a barátkozásból. Nem tudok kit felhívni, ha lelki támaszra van szükségem. Apummal nem tartjuk a kapcsolatot és nincs senkim. Pszichológusra nincs pénzem. Létezhet olyan, hogy egyszer valaki őszintén meghallgat, és nem csak tetteti?