Teljes változáson akarok átmenni, szeretnék felhagyni a mostani bunkóskodó, beszólogatós stílusommal, de félek, hogy a családom és ismerőseim furcsállnák a hirtelen nagy változást. Mit tegyek?

Úgy vettem észre, főként az utóbbi 2-3 évben, hogy sok embert taszít és zavar a sok beszólogatás és a bunkóskodó megnyilvánulásaim. Hogy őszinte legyek - nem vagyok büszke rá egyáltalán - ez 1-2 tanár ellen irányul, akiket nem kedvelek bizonyos okoknál fogva - tudom, hogy az ő megnyilvánulásaikban is van kivetnivaló, mégis, nem szeretek magamra nézni amiatt, hogy felnőttekkel bunkóskodok, amikor lehet, hogy kedvességgel többre mennék. A barátnőimmel nem kommunikálok bántó módon, inkább csak húzni szoktuk egymást (ahogy általában a barátok :) ), viszont úgy veszem észre, hogy őket is már kezdi zavarni az, hogy a tanárokhoz mindig van egy-két szurkáló megjegyzésem, már akkor is, amikor aznap nem tettek semmi rosszat, s alapjáraton már egy tiszteletlen hangot ütök meg velük. Sokszor azon a véleményen vannak a barátaim is, hogy túl messzire megyek. A humorom is mondjuk eléggé szarkasztikus, és bár én tényleg mindent csak viccnek szánok, ez is sokszor "túl sok"-nak tűnik nekik. Valamikor szeretnek érte, valamikor már fárasztónak vélik, így sokszor bizonytalan vagyon azt illetően, hogy mikor kellene leállnom.

Sajnos 2-3 éve már ez a helyzet áll fenn, s mivel az emberek nem szeretik ezt a nagyszájú, beszólogatós stílusomat, és én is rosszul érzem magam, amiért így viselkedek majdnem felnőttként, ráadásul lányként, úgy döntöttem, hogy változtatni szeretnék. Tudom magamról, hogy valójában nem vagyok ilyen, a régebbről ismert barátaim és tanáraim is tudják, de felvettem ezt a stílust, s mivel már huzamosabb ideje ilyen vagyok, kissé aggódom, hogy a családom, ismerőseim, osztálytársaim furcsállni fogják, hogy hirtelen kedves, csendes személlyé váltam (bár biztos örülnének neki). Ezelőtt már sokszor elhatároztam, hogy változtatok, azaz udvariasan és kedvesen beszéltem a tanáraimmal, ám ekkor azzal találkoztam, hogy a barátnőim nevettek és azt kérdezték, hogy "miért vagy ilyen kedves A TANÁRRAL?" és még ha vicceltek is - mert ugye alapjáraton majdnem mindenki ki van merülve az iskolától, ergo a tanárokat sem szabad kedvelni, mert a suli szar - ilyenkor tanácstalan vagyok, és nem bírom eldönteni, hogy tulajdonképpen mivel is tennék jót. Jól esik kedvesnek lenni az emberekkel és szeretnék újra ilyenné válni (természetesen nem stréberkedésre gondolok), azonban úgy látom, sokan nevetnek ezen. Más területen is tapasztaltam már, hogy emiatt nem tudom önmagamat adni, mert valahogy sehogy nem vagyok jó a környezetemben élőknek.

Annyit még szeretnék leírni mellékesen, hogy ezt a stílust többek között azért is vettem fel, mert egyfajta kisebbségi komplexusom van az osztályomban - valahogy mindenki olyan szép és társasági, valamint a mostani korban "menőnek" tartott személyeknek számítanak, én pedig eléggé kívülállónak érzem magam ebben a társaságban. Bár nem tanulok rosszul, nem vagyok valami világszépe, eléggé introvertált vagyok és azért is vettem fel ezt a nagyszájú, laza, "ki nem szarja le" stílust, hogy egy kicsit én is feltűnővé váljak, és mert sokan hasonló viselkedéssel kedvelt személyeknek számítanak. Sokat is káromkodok, nagyon sok embert ez is meglehetősen zavar, valamint elég sok ízléstelen, obszcén viccet is elsütök, amikor velük beszélgetek, de úgy látom, ez is inkább szemforgatást és egy "Jaj, ne már..."-t vált ki az emberekből, mintsem nevetést. Fel akarok hagyni ezekkel, mert szégyellem magam, amiért így viselkedek.

Természetesen nem mentegetőzni szeretnék azzal, hogy leírtam, mennyire bizonytalanul érzem magam a környezetemben. A hozzáállásomon és a bunkóskodáson változtatnom kell, csak gondoltam leírom azt, ami szintén szerepet játszott abban, hogy kialakult ez a fajta stílusom.

Mit gondoltok, nem találnák furcsának az emberek azt, ha a trágár, alpári, nagyhangú, beszólós lányból hirtelen mindennek az ellentéte leszek? Miképp tudnék magyarázatot adni, ha rákérdeznek?

Köszönöm előre is a válaszokat.

18/L