Mit érzek ez iránt az ember iránt?

A volt felettesemről van szó.

Két évig voltam a közvetlen beosztottja diákmunkásként, rengeteget tanultam tőle. Mindig nagyon szórakoztató és érdekes volt, ő volt az egyik ok, amiért vártam esténként, hogy másnap is felkeljek, és bemenjek dolgozni, mert akkor találkozhatok vele. Tényleg alig vártam, hogy beszélgessünk, de sosem mertem odamenni hozzá, sőt, magamhoz képest meglepően csendes és visszafogott voltam, inkább csak kérdeztem és hallgattam, pedig imádok beszélni :D

Aztán áthelyezték a vállalaton belül egy másik irodába, egy darabig még összejártunk kávézni, utána már csak e-mailben vagy viberen írtunk egymásnak valamit, egyszer ő keresett meg engem, egyszer én őt. Nagy ritkán láttam a városban, de vagy valakivel volt épp, vagy telefonált, szóval sosem szólítottam meg.

Ma lenn kávézgattam az előtérben, mikor egyszer csak megjelent, és rámköszönt - én meg olyan szerencsétlenül, bambán álltam ott, mert a legutóbbi találkozáskor összetegeződtünk, de nagy a korkülönbség, úgyhogy azt se tudtam, hogy köszönjek. Aztán a jó napot! mellett döntöttem, de alig jött ki hang a torkomon. Ő pedig láthatóan örült nekem, próbált velem beszélgetni, de én teljesen le voltam fagyva, azóta is azon gondolkozom, hogy lehettem ennyire béna, meg most biztos bunkónak tart.

Miért van rám ekkora hatással, úgy, hogy két évig szinte alig találkoztunk? A szerelmet kizártnak tartom, mert voltam már szerelmes, de akkor nem így viselkedtem, és ráadásul mindig lányokba szerettem bele...

22/L