Apámmal összevesztünk ma elég csúnyán, úgy érzem joggal hozok rá szégyent, van még ettől lejjebb?

A probléma úgy 14-15 éves koromtól jelen van az életemben, amikor is költözni kellett az előző lakhelyünkről, mert kezdtek gyűlni a problémák, körülöttem. Annyi idősen amikor más, gyerekkorát éli, mi loptunk, kukákat gyújtottunk ki a parkban, csúsztam lejjebb, az ellenőrző már félévnél betelt a sok beírással, jártam is emiatt szakemberhez, úgymond próbálták az agyamat helyre tenni abból a őrületből ami körülvett minket a bandánkkal.

A már ezt megelőző időszakok is nem gyereknek valóak voltak, legalábbis a lakótelep csak ugye valahol jutányos áron kellett elkezdeni élni, ahová már én is születtem, persze egy gyerek nem érti miért nem mehet le egyedül a lakásból, hisz a heroinistákat észre sem veszi egy 10-12 éves, viszont az eldobált tűk a lépcsőkön egy pont volt az i-re, nem akartak belőlem egy gengsztert börtönbe tudni 20 éves korra, így elkezdődött a költözés procedúrája hatalmas vitákkal karöltve, egy füst alatt oda lett minden társam, barátom, amit a legjobban bánok egy csaj akivel évek óta együtt lógtunk, és biztosra veszem ha ma is ott laknék ma már a kedvesem lenne emiatt ment tönkre az életem kb.

Amikor már az új lakóhelyen kezdtem, ott senkit nem ismertem és ezzel együtt egy árva, nincstelen gyereknek éreztem magam, és az is lett belőlem. Olyan gyerekekhez kerültem osztályba akik ugyanannyi idősen azt sem tudták mi jelent az utca, a lakótelep. Mind féltett gyerek volt.

Eltelt sok év, még mindig egyedül vagyok amire azt hitték az idő megoldja, megállapodok egy eszesebb csajnál, aki majd vezet az utamon. Sajnos nem így lett, most karácsonykor nagybátyám egy csaj nevét küldte el nekem hogy írjak rá, beszélgessünk, mondom mit veszíthetek, amikor rátértem a magánéletére, tudtomra adta hogy van egy srác aki tetszik neki, és onnantól elvágódtam nem is írt stb

Fater kérdezte hogy mi van, mondom eddig tartott a varázs, elkezdett jönni azzal hogy az elején nyomni kellett volna a dumát, csak hogy azzal egy idegen szemében le is írom magam. Képembe vágta hogy totál mulya vagyok, viszont láttam a szemében azt az elkeseredést, amit nagyon sajnálok de nem tudok ezzel meg birkózni én sem, pedig tisztában vagyok vele hogy baj van :(

Annyira kilátástalan vagyok hogy a zenén kívül már más nem tart itt a földön, akiket családtagként szerettem az életben azokat mind elvette a sors, nincs támaszom.

Sokat járok autózni céltalanul unalmamban, és van hogy késő este leparkolok egy csendes helyen és kikapcsol az agyam, nem tagadom mert minek, sokat töröm a fejem azon hogy mindenre megoldás lenne a kipufogógáz meg egy üveg ital a kedvencemből, és csendesen elaludnék

24f