Beléptem egy évek óta elfeledett régi Facebookomba és teljesen felkavart. Volt már valakivel hasonló?

Igen, ez az élet, minden változik, az emberek is, ahogy mennek előre az időben.

Ami tiniként fontos volt, huszas éveidre már nem, illetve más lesz fontos.

Nekem is fájnak néha hasonló dolgok: szeretek nosztalgiázni.

Ami megváltozott, azt el kell engedni.

Igen, szoktam nosztalgiázni, de nem Facebookon, nekem ott nincs semmi lényeges.

Nagyon sok szép emléket szoktam találni, de szomorúakat is. Olyan rossz, hogy egy szempillantás alatt megszűnik az, ami régen a mindent jelentette...

Teljesen megértelek, én is sokszor nagyon bele tudok feledkezni a nosztalgiázásba, csak én nem feltétlenül a facebookon, hanem a régi myvip fiókomban.

Az volt a 2000-es évek "facebookja" és rengeteg kép, komment, üzenet maradt meg ott emlékként, amikben jó néha egy kicsit elveszni :) Hiányoznak azok az idők, amikor még a háziírás volt a legnagyobb bajom és a myvip engem teljesen a a korba röpít vissza.

Örülök, hogy nem csak én vagyok ilyen lelkis :D :)

22/F

Igen, sajnos ez az élet rendje. Tiniként, az osztályban összezárva, ahol a saját korodbeli gyerekekkel élted a mindennapjaidat, és többet voltál velük szinte, mint a szüleiddel, családoddal, természetes volt, hogy a társas kapcsolataid nagy része a kortársaiddal zajlott. A titkaidat, érzéseidet velük osztottad meg, olyan belső kapcsolatok voltatok közöttetek, amihez képest még a család is kívülálló volt. Ez egyébként életkori, tini sajátosság, és a "lázadásnak" az egyik oka, hogy a tinik közelebb vannak ebben az életszakaszban egymáshoz, mint a szülők, testvérek, tanárok, akik csak kívülállók a szemükben, és sokszor úgy érzik a tinik, hogy ezek a "kívülállók" csak keresztbe akarnak nekik tenni.

Ezért van az, hogy 16 éves korodban, mondjuk egy vasárnap nem a családi asztalnál ülsz, és az ebédnél apukáddal beszélgetsz arról, hogy melyik lányba vagy szerelmes, hanem bent ülsz és az MSN-en beszélgetsz erről az osztálytársaiddal, és ha a szüleid szólnak, hogy menj ebédelni, akkor te meg őrjöngsz, hogy megint csesztetnek az ősök.

De ez a dolog úgy 18-20 éves korára lecseng az embernek (kinek hamarabb, kinek később), és felbomlanak a kortárscsoportok, és az embernek már nincs szüksége az ilyen bandákra, felbomlanak az öröknek tartott tinibarátságok, és mindenki autonóm ember lesz. Ilyenkor már inkább az köt le, hogy legyen egy nőd, és valamit kezdj el az életben (munkahely, autó, lakás stb.). Nem azzal fogsz foglalkozni, hogy a legjobb haverodnak a szőke hajú vagy a barna hajó csajok tetszenek-e, és hogy szerdán az egyik rákacsintott, és úr isten, most mi lesz... 16 éves korodban még az ilyen hülyeségekkel cseteltétek el az éjszakákat, 20 éves korodban meg már azt csinál a haverod, amit akar.

Ez az élet rendje. Elhiszem, hogy vágysz vissza a régi időkbe, tudom, hogy mit érzel, de tudomásul kell venni, hogy ezek az emberek már régen túl vannak ezen az egészen, és nem értenék, ha évek távlatából te felidéznéd a régi korokat.

Fú, én ennek a kérdésnek a hatására megpróbáltam belépni a régi myvip (!!!) fiókomba. Sikerült! A bemutatkozó szövegem nagyon gáz, már csak nevetek az akkori magamon :D Az üzeneteimet olvasva, hááát... eléggé elszomorodtam. Akikkel akkor olyanok voltunk szinte, mint a testvérek, minden nap leveleztünk (noha a suliban is együtt voltunk), egymásnak sírtuk el örömünket-bánatunkat, nos, velük már semmi kapcsolatom nincs. Már nincsenek olyan barátnőim, mint akkor.

Most egy kicsit elfilóztam a régi dolgokon... 16 éves voltam, amikor be lett kötve a net itthon, állandóan teveklubon meg myvipen lógtam, manga.huról töltöttem le az olvasnivalót (száradjon le a keze annak, aki feltörte!), hazaérve első dolgom volt felmenni msn-re. Hétvégén bandáztunk, aztán másnak kiveséztük chaten mi minden történt. Myvipen menő volt az ismerősöket gyűjteni, nekem 6000-nél is több volt, és állandóan kommentálgattunk egymásnak, hogy visszakommentáljanak. Nagyon ciki így visszagondolva. Húú, most kicsit elfacsarodott a szívem.