Ti is ereztetek mar ugy hogy kar volt megszuletni?

Szerintem rajtad kívül nagyon sok ember látja így a dolgokat...amúgy halál pontosan leírhattam volna azt amit te (mert 100%-ban velem is ígyvan). Az életnek van értelme csak sajnos ez a sok szopás vezet el ahhoz, hogy megtaláljuk legalábbis nekem mindig ezt mondták...nagyon sokszor voltam úgy, hogy már feladom mert semmi értelme az egésznek valaki gazdagon megszületik , és amiért én 3 kézzel kaparok azt ő csak elveszi ilyesmi.

De ahhoz , hogy meghaljon az ember is sokat kell szenvedni (rengeteget)..nem tudom miért ez az élet rendje, vagyis vannak tippjeim de inkább nem megyek bele a Biblia tanításaiba , mert csak megfájdul a fejem. 24f

Nem tanulsz, kínzod magad.

Szép. :)

Írj rám s segítek.

Rossz hozzáállás.

Az életbe annyi dolog van amiért érdemes élni. Csak mi emberek vagyunk túl idióták, és nem vesszük észre ezeket a dolgokat. Folyton panaszkodunk, pedig annyi csoda vesz körül minket, és annyi mindenért lehetünk hálásak.

Szedd össze magad, és állj pozitívabban a dolgokhoz, annyira meg tud változtatni mindent. A halál nem megoldás. Az élet néha tényleg nagy szívás, de van benne rengeteg jó is, csak észre kell venni.

Jajj ugyan már. Te tökéletes vagy, nem a te hibád, a világ a bűnös, meg a gének, meg .....(ide helyettesíts be amit akarsz).

Most ezzel előrébb vagy?

Ennyire komolyan nem érdemes venni semmit, még akkor se, ha magáról az életről beszélünk. Szenvedés? Büntetés? Max szívás, de az is csak egyszer-egyszer, eléggé pillanatnyi. Legalábbis nekem eddig úgy tűnt, hogy a hosszasan bosszantó dolgok, helyzetek mindig hátrahagyhatók valahogy, és utána már csak apró bosszúságok maradnak, amiket tök egyszerű figyelmen kívül hagyni.

Másképp fogalmazva: a szenvedéseink hatalmas hányada egész egyszerűen csak a fejünkben létezik. Vállat vonva továbbléphetnénk, de inkább éltetni kell a szenvedést akkor is, amikor már rég elmúlt ténylegesen. Feldolgozatlan lelki ügyet kell cipelni egy rég elmúlt konfliktusból, kínozni kell magadat olyasmivel, ami már nincs a valóságban sehol. Vagy nem, és akkor a szenvedések 90%-a letudva (inkább több).

A maradék pedig csak ilyen bosszantó bénázás. Mindig ugyanoda ütöd be a kislábujjadat, mindig elromlik egy cipzár, amikor nem kellene, mindig akkor jut a főnök eszébe valami, amikor két perc van a munkaidőből, stb stb.

Ezek egytől-egyig megoldható dolgok, és túlnyomó többségük esetében annyi a megoldás, hogy a figyelmed ne kalandozzon el, legyél ott, törődj a pillanatnyi valósággal, mert kizárólag az létezik ténylegesen, minden más legfeljebb virtuális a fejben. A tervek, az emlékek, a feltételezések, minden.

Ha csak képben vagy, és egyetlen döntéssel végleg elhagyod a tépelődést, máris minden pillanatodban kéznél lesz a boldogság képessége. Az boldog, akinek épp semmi nem kell, és ezt anélkül éri el, hogy bármi számottevőről lemondana.

Megjegyzem emiatt horgásznak annyian. Ott semmi nem kell. Megérint a tökéletesség valahol.