Ti a csendben szenvedők vagytok, vagy kipanaszkodjátok magatokat?

Én többnyire próbálom megtartani magamnak, viszont szenvedés helyett vagy a túllépésen vagy a megoldáson gondolkozom.

Az alábbiak jutnak eszembe ilyenkor:

- Miért érdekelne bárkit a problémám?

- Másnak is van ezer gondja, lehet hogy sokkal nagyobb.

- Engem sem érdekel más gondja.

- Ha meg is hallgatom, akkor sem leszünk előrébb, én ugyanúgy nem fogok vele foglalkozni.

- Ha el is mondom, akkor is probléma marad, amit meg kell oldani.

- Szerintem nem is várható el, hogy mások viseljék a panaszainkat, gondjainkat helyettünk.

- Mindenki jobban szeret egy pozitív, vidám embert, mint egy ideges, nyűglődő, panaszkodót.

Ráadásul alapból kétféle problémát határozok meg:

- Egyik, amin nem tudok változtatni, például nem tetszik egy feladat, de el kell végezni, akkor csendben maradok és próbálok túlesni rajta. Vagy csak együtt élni a dologgal.

- Másik amin lehet változtatni és panaszkodás helyett a megoldásokat kell keresni.

Csendben szenvedő illetve néha az, aki meghallhatja a panaszkodókat ><

Nem is mondanám el senkinek a problémáim, mert legutóbb mikor így tettem napokig gondolkoztam azon, hogy el kellett volna e hogy mondjam, vagy sem. Nem, nem kellett volna. Azóta furán érzem magam