Hogy lehetek mégis ennyire selejtes?

Huszonöt éves létemre semmit nem értem el az életben. De tényleg, van egy biciklim, ez a legnagyobb vagyonom.

Nem vagyok jóképű, nem vagyok jó kiállású, magas, férfias. Jó volna ezt kompenzálni kiemelkedő szellemi képességekkel, de nincs kifinomult humorérzékem, nincs pozitív kisugárzásom, nem vagyok okos. Sőt. Ijesztően buta vagyok, ijesztően lassú felfogással. Az a fajta, aki a böhöm TOLNI felirat ellenére is húzza az ajtót, aztán tanácstalanul morfondírozik, hogy miféle varázslat övezi azt a rohadt ajtót.

A sulit végig alibiztem. Máig homály fedi, miképp voltam képes leérettségizni kvázi nulla tudással. Mivel dolgozni nem akartam, az egyetemhez pedig sík hülye vagyok, így lettem cad-cam informatikus. Papíron. A tudásom kimerül abban, hogy a wifit mindenféle mulatságos dologra áttudom nevezni.

Három éve dolgozom, a magyar átlaghoz képest egész jó fizetéssel (300eFt; és ezt azért jegyeztem meg, hogy felvágjak vele, így kompenzálom a komplexusaimat). Viszont ez már tényleg abszolúte szerencse. Fogalmam sincs a munkámról, elég összetett, műszaki ismereteket igényel, amitől aztán tényleg távol állok. Talán még egy villanykörtét sem bírnék kicserélni. Így jogosan vetődik fel, a "de hogyan?". Nem tudom, higgyétek el, gőzöm sincs. Sodródom az árral, ha valamire megkérnek, azt elvállalom, annak ellenére is, hogy általában már a kérdést sem értem.

A szociális életem konvergál a nullához. Ez a végtelen butaságomhoz vezethető vissza. Képtelen vagyok kommunikálni másokkal, mert nem értem meg, amit mondanak. Egyszerűen elveszek a részletekben. Ha netán mégis, valami oknál fogva, az ősrobbanás kezdetekor kialakult véletlenek sorozata folytán mégis társalgásba keveredek valakivel, törekszem arra, hogy a diskurzus felszínes, üres fecsegéssel teli mederben csordogáljon. Általában a másik fél emiatt hamar levakar magáról, kedves kifogásokkal - mintha nem volna egyértelmű - de elvégre pont ez a célom.

Ironikus, de egyébként mindenki azt hiszi, hogy okos vagyok. Kívülről igényes, jól szituált, csendes és titokzatos embernek tűnhetek, de ezek mind a fenti tulajdonságaim palástolása.

Szomorú, de iskolapéldája vagyok a kontraszelekciónak. Megfordult abban a csökkent értelmiségű, kongó fejemben, hogy egyszerűen öngyilkos leszek, de túl érzelgős vagyok, és nem akarok másoknak kellemetlenséget okozni. Például, nehogy már miattam késsen a vonat, mert épp kanalaznak fel a sínekről.

Jogosan vetődik föl, hogy mi a fészkes fotonért böfögtem ide ezt a szánalmas önsajnálkozást, pedig egyszerű: sok a szabadidőm, nincs tennivalóm. Csak vegetálok egymagamban. Ezt meg jól esett leírni.

Kösz a figyelmet.