Miért rossz az önsajnálat?

Mert attól, mert beszélek róluk nem oldódik meg.

Ha valaki építő jelleggel vázolja fel a gondjait, akkor azt nagyra értékelem.

Először is, mert ahogy az előző hozzászóló írja, az önsajnálattal az ember nem alkot semmi féle építő jellegű kritikát magáról, csak elvan a gondolataiban. Egy kívülálló véleménye nélkül az építő jellegű hozzáállás megléte lehetetlen.

Másodszor is, mert elveszíti az ember vele az értékes időt, amit másra is fordíthatna, pl. sportra, kreatív ötletekre stb.

Harmadszorra pedig, aki hajlamos az önsajnálatra, annak alapból nincs sok önbizalma, amit az önsajnálattal teljes mértékben képes elveszíteni.

Mert az önsajnálat a többség által kapott egy csak negatív jellegű jelentést és nem látják az árnyaltabb részét. Furcsa, hogy a sírásra már többen mondják azt, hogy jó és segít. Sok embernél az önsajnálat is hasonló.

Aki folyamatosan és minden helyzetben sajnálja/sajnáltatja magát, azokra igazak a fentebb leírtak. De van, aki időszakosan ilyen és ezzel nincs probléma.

Hát én még embert nem láttam, akin az önsajnáltatás segített volna.

A másodikat kiegészíteném még azzal, hogy az ismerősi kapcsolatokat is szépen le lehet építeni az önsajnáltatással. Az emberek nagy része alapból nem szereti a másik problémáit hallgatni, valahol jogosan, mert nem az ő dolga és nem is tudja megoldani őket, hosszabb távon meg kifejezetten fárasztóak azok az emberek akik folyton a világ negatív oldalát látják.

Minden sajnálat haszontalan. Egy elmúlt dolog negatív eredményéből táplálkozik és közben a jelenünkben emészt minket. A múlt eseményeiből tanulni (fejlődni) lehet, de nem ácsoroghatunk felette, megváltoztatni nem tudjuk. A sajnálat is elenyészik, ha a múltat rendbe rakjuk magunkban.

Ugyanez más múltjára is igaz. A sajnálatunk nem viszi előre, de minket lehúz. Sajnálat nélkül is segíthetünk másokon, ahogy magunkon is. A sajnálat és a szánalom rokonok, szánni magunkat vagy valakit pedig megalázó. Kellő alázattal csak felemelhetjük magunkat és másokat is.

Mert amig az ember sajnalja magat elmegy mellette egy csomo lehetoseg...a draga idorol nem is beszelve.

Persze bizonyos eseteben ertheto hogy az ember sajnalja magat. Pl szakitas vagy csalad tag elvesztese utan...de vannak hatarok. Egy szakitas miatt pl szerintem ertelmetlen honapokig vagy evekig nyavajogni... Mit old az meg?

Namost mindenkinek a saját felelőssége, hogy boldognak érezze magát. Aki önsajnálkozik, az ezt a felelősséget át akarja hárítani másra!!! Hogy más tegye őt boldoggá... Végtére is, ez LEHETETLEN! Hosszú távon mindenképp.

A boldogságnak mindenkinek saját magából kell fakadnia, a saját szükségleteinek kielégítéséből, stb..