Te szoktál magadban beszélni ha egyedül vagy?
Persze, énekelni és idegen nyelvet gyakorolni is. Kommentálni amit csinálok, poénkodni. Remekül lehet gyakorolni ilyenkor sok mindent.
Van egy mező, amin át kell vágnom szinte minden nap, ilyenkor nyugodtan énekelhetek is, mert messzire ellátni, és általában senki nincs a környéken.
Persze. Eleve sokat vagyok egyedül, pedig beszédes vagyok, nehogy már berozsdásodjanak a hangszálaim :D
Nincs azzal semmi baj.
Mondjuk ez csak egy-két szó, nem szoktam monológokat előadni a semmibe, bár ha arra vágynék, megtenném.
Fura lenne egész nap csöndben maradni. Így is alig szólalok meg egész este. A párom 10-kor lefekszik (de előtte is lehet, hogy 3 órán át ír), nekem még van 4-5 órám... Nem némaságra találtak ki engem. Bár inkább akkor szólalok meg, amikor napközben vagyok egyedül, este a saját szobámban inkább dúdolgatok vagy a dalokkal éneklek.
Néha speckó szerepe van a beszédnek, amit más nem hall (néha én sem). Volt, hogy motorozáskor azzal élénkítettem fel magam, hogy kiabáltam kicsit. A megfelelő izmok feszülése megakadályozott az elalvásban. Bizonyára én vezettem, mert utasként simán aludtam kismilliószor, az nem gond.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!