Minél többet visel el az ember, annál erősebb lesz?

Nekem kamaszként volt nagyon nehéz. Aztán az évek alatt, "könnyítette" meg bizonyos értelemben a dolgomat (hamarabb lettem önálló, kenyérkereső, jobban megtudom becsülni az élet apróságait, elnézőbb vagyok), viszont vannak olyan sebek, amik miatt örökre megmaradnak, bár már egyre könnyebben ciepelem.

De pld., néhány örök-hátrányosság: bizalmatlanság, kamaszként csinált hülyeségeimnek a következményei, nem tudom milyen egy "normális" házastársi élet vagy család így etéren sokkal nehezebb, rémálmok...

Viszont egyáltalán nem írnám fel, senkinek sem receptre, hogy az anyja verje, vagy az apja pedofil legyen.

Szerintem kis százalék az aki erősebb lesz, a többséget inkább csak elb..ssza a folyamatos lelki megterhelés, és itt most kifejezetten negatív, traumaszerű terhelést értek.

Nekem például ott volt az alkoholista apám, mindig én voltam a "szar" az életben, suliban is engem csesztettek. A külsőm sem volt soha vonzó. Akárhogy nézem, nem érzem hogy edződtem volna, csak szimplán felnőttem és eltemettem azokat a dolgokat, viszont a mai napig nem vagyok képes szociálisan beilleszkedni az emberek közé.

Persze az is igaz, amit előttem írnak. Ha fokozatosan, egyre több feladatot adnak, akkor a jellemet is lehet szép lassan formálni és terhelhetőbb lesz az ember. Én például régen egy telefonhívás előtt is izgultam, szinte remegve hívtam fel az ismerősöket is. Manapság meg bármi kell, akkor hívok bárkit.

Vagy ilyen a munkám is, ha tapasztalatlanul kapnék egy nagy projektet, az vagy bedőlne, vagy a hajam tépném stresszelve. Viszont egy kisebb projekten lehet fejlődni, haladni...igaz eleinte azon is a hajam tépem, de a későbbiekben majd egyre jobban fog menni, hamarabb átlátom, hamarabb tudok szervezni, stb.