Miért jó érzés néhány embernek túldramatizálni a problémáját?

Mostanában senki nem lehangolt, mindenki depressziós. Kérdezem hogy orvos mondta-e, akkor megy a sértődés, hogy dehogy, ő ugyan nem megy dilidokihoz. Mondom akkor ki diagnosztizált? Ja hát senki, de olvasta valamelyik női portálon, neki egyértelműen olyan tünetei vannak.

Vagy ugyanez a félénkséggel. Már nincs félénk ember, mindenki szociális fóbiás. Ha kérdezed ki diagnosztizálta, válasz ugyanaz mint fent.

Aztán a rengeteg önjelölt Aspergeres, meg pánikbeteg, meg a többi. És még mindig, megkerdezed, hogy mióta, meg milyen kezelést kap, és újra csak kiderül, hogy nem, ő nem jár orvoshoz, de utánaolvasott és ráillik. Embereknek mire jó ez? Miért lovallják bele ennyire magukat, holott se kezeltetni nem akarják magukat, mert akkor elmennének pszichológushoz, se nem biztos hogy az a bajuk, amit ők kigondoltak maguknak. Csak úgy kitalálnak egy öndiagnózist és azt hangoztatják, hogy így csikarjanak ki együttérzést. Ez mire jó?

Kérem, aki valóban pszichés beteg, volt orvosnál, kap kezelést, az ne vegye magára, mert nem róluk szól a kérdésem. Az önjelölt, örök mártírokról kérdezek.