Baj van velem, ha így élek?

Nincsenek barátaim, párom sincs. A hétköznapjaim és a hétvégéim is általában "szürkék", csak otthon vagyok, és nem csinálok szinte semmit. Néha a szüleimmel csinálunk valamilyen programot és ennyi. Ettől függetlenül vágyom én is arra, hogy kimozduljak és elmenjek kikapcsolódni a barátaimmal vagy a párommal, csak ugye nincsenek... Elszoktam menni egyedül futni és kutyát sétáltatni. De így is elég üresnek érzem magam..

Persze hiányoznak az életemből a barátok, a szerelem és a bulik, hiányzik a boldogság.. De már hónapok óta nincs senkim a szüleimen kívül, és rájuk sem számíthatok mindig.. Magamba fordultam a magány miatt, de már kezdem megszokni.

A kérdésem az lenne, hogy baj van velem akkor, ha beletörődök ebbe és nem "erőlködöm" azért, hogy legyenek barátaim és legyen végre egy szerető párom, és ilyen "szürke" és magányos életet élek továbbra is?

Sokat sírtam emiatt és nagyon depressziós voltam/vagyok, de már kezdek inkább beletörődni, hogy nekem akkor jobb is így, egyedül. Már a facebookról is letöröltem magam, pedig szinte már mindenki ott is tartja a kapcsolatot mindenkivel, de nekem már annyira nem volt kivel tartanom ott a kapcsolatot, és csak bosszantott az a közösségi oldal, hogy inkább töröltem magam.

Baj van velem, hogy ennyire befelé fordulok? Elég szánalmasnak érzem magam sokszor, de tehetetlen vagyok ezzel a helyzettel szemben, legalábbis annak érzem magam. :(

17/L