A nárcisztikus személyiségen lehet változtatni?

Minden amit teszek, attól függ, hogy rám milyen kihatással lesz - ha engem nem érdekel, akkor azt úgy veszem, hogy mást sem érint. Sokszor nem veszem figyelembe mások érzelmeit, egyáltalán nem szándékosan, egyszerűen csak fel sem merül bennem, hogy mindenkinek különálló nézőpontja van.

Egy darabig úgy gondoltam, hogy ez előny - az érzelmi empátia hiánya sok mindent megkönnyít. De most némileg elbizonytalanodtam. Nem tudom, hogy tényleg jó-e ez a tudatállapot.

Ha megismerek valakit, akkor a gyengeségeit szeretném megismerni, hogy ezáltal a felszín alatt irányítani tudjam. Folyton az elismerés kell, de a gyerekkorom miatt annyira represszív a személyiségem, hogy inkább elzárkózom a nyílt viselkedéstől, így marad a manipuláció, ami megint csak a természetes verzió a számomra. Tegnap a barátom nagyon boldog volt egy adott esemény miatt, ami csak őt érintette - nem tudtam vele együtt örülni, de nyilván számomra már természetes, ösztönös hogy eljátszom, hogy én is örülök. De akkor arra gondoltam, hogy valaki számára, aki rendelkezik érzelmi empátiával, annak ez egy nagyon pozitív, szép élmény lehetett volna.

Nem vagyok szomorú, csak ürességet érzek, de az is gyorsan elmúlik, utána ugyanúgy ideiglenesen 'boldog' vagyok. Leginkább a dühöt tudom igazán intenzíven átélni. Nem érzek szégyent, megbánást, sajnálatot - ezeket mind egy homályos érzelem helyettesíti, valami olyasmi mintha engem hagynának el, de ezzel nem tudok mit kezdeni.

Ki lehet ebből kerülni valahogy, és érdemes-e egyáltalán? Nem vagyok depressziós, csak elgondolkodtam azon, hogy másoknak vajon nem összehasonlíthatatlanabbul gazdagabb-e az érzelmi élete.