Maximalista lennék vagy mazohista? Ez annak tudható be? Ugye nem?

Szóval az lenne a gondom, hogy sok mindent tökéletesre akarok megcsinálni, ha ez még nekem rossz is. Eléggé antiszociális vagyok, csendes, meg álmodozó és egyebek, ennek ellenére van pár nagyon jó barátom, nagyon jó családban is élek, soha egy rossz szót nem kaptam igazán senkitől még az életben. Viszont annak ellenére hogy ilyen jól bánik velem a sors, szörnyen hálátlan vagyok, és ezt főleg azért érzem, mert talán nem tudom visszaadni mások szeretetét, nem vágyom mások társaságára, sokszor játszom meg pl. hogy vidám vagyok, meg hogy érdekelnek mások bajai, és mosolygom, mikor legbelül marcangol a düh és egyebek.

Nem ez a lényeg, hanem talán a személyiségemből kifolyólag (?) ugyemivel mindent magam, egyedül akarok megcsinálni, hogy más ne mondhassa azt, hogy ő is benne volt, részben neki is köszönhető az, hogy sikert értem el. Na most azon kívül hogy egyedül csinálok mindent, mindenben a legjobbat akarom, a tökéletességre törekszem, ez néha sikerül, néha nem, de általában igen.

És akkor jön az, hogy hiába szar nekem valami, én akkor is véghez akarom vinni, bármi áron, vagy nem bármi áron, mégha tényleg kárt teszek magamban, akkor is, mert ha nem, és esetleg elbukom, düh és bűntudat kerít hatalmába, hogy megint elcsesztem valamit, ez bizony máskor nem fog előfordulni!

Vegyünk egy egyszerű példát: Tesiórán egy kilométert le kellet futni, én voltam az első, egész jó idő alatt lefutottam. A végefelé láttam, hogy sokan megálltak, na mondom jól lehagyom őket, és ott volt egy fiú is, aki felgyorsított mikor a közelébe értem, őt is lehagytam. És akkor éreztem, hogy mindjárt összeesek, fájt mindenem. Mindegy is, beértem a célba, és tényleg nagyon rosszul lettem, és még meg is kérdezték, hogy jól vagyok-e , mondom jól persze, mi bajom lenne, és akkor meg előjött az az énem, hogy semmi áron nem fogok panaszkodni, inkább tűröm hogy majd összeesek, de adom hogy jól vagyok meg mosolygok meg minden, hogy a végén úgy érezzem: Jól teljesítettem, ügyes vagyok. Így vagyok mással is: Tanulás, vagy bármi, akár még mikor lázas vagyok, ha esetéeg segítségre lenne szükségem visszautasítom, megoldom magam, ha már ájulás szélén vagyok is. És tudom hogy ez nekem rossz, és tudom, hogy ez nekem akkor fizikailag lelkileg szar, de csak ezért is csinálom, hogy utána jól érezem magam. És az a pláne, hogy soha nem érzem azt, hogy megtettem mindent, hanem többet kellett volna. Úgy érzem senkire, és semmire nincs szükség hogy célt érjek. Önző vagyok? Szerintem igen. De ugye nem azért mert mazohista vagyok??? Ugye nem???