Mit tegyek? Hogy találhatnám meg újra önmagam?

Azért nincs saját gondolatod, mert nem rendelkezel elég lexikális tudással az adott témáról. Szóval azt mondod amit mások gondolnak egy adott dologról.

vagy

Megvan a háttértudásod, de sosem gondolkoztál el még igazán.

Próbálj meg minél több dologról saját véleményt alkotni (lehetőleg úgy, hogy előtte tájékozódtál is valamennyit). Lassacskán majd úgy érzed, hogy vannak saját gondolataid.

Érzed amit az adott helyzetben kell, de nem tudod, hogy valóban a te érzéseidről van szó? Ez alatt arra gondolsz, hogy tudod mit kéne érezni, de nem érzed? (pl. halálesetkor szomorú mindenki, de te nem vagy az - holott neked is annak kéne lenned)

Ilyen esetben hiányzik belőled az empátia. Próbáld meg elképzelni, hogy milyen lehet másoknak. Láss mások fejével, és megérted végül, hogy mit is érezhetnek.

"mert amit sajátomnak mondok,az is igazából mások véleményéből,gondolataiból van "összerakva",érzem amit egy adott helyzetben "kell",de nem tudom ezek ténylegesen az én érzéseim-e,már azt sem tudom mi az az "én". "

Én is ismerem ezeket az érzéseket, és azt tudom erről mondani, hogy egyrészt nálam az a helyzet, hogyha érzem is, hogy én tulajdonképpen milyen vagyok, akkor is gyakran kerülök olyan helyzetbe, hogy nagyon egyedül érzem magam, és mintha arra lennék szorulva, hogy másokhoz alkalmazkodjak, akik épp a környezetemben vannak (amit persze saját akaratomból teszek). Ezt nem tudom, te hogyan éled meg, de én alapjába véve empátiának nevezem, és NEM úgy viszonyulok, mintha "hazudnék" másoknak az érzéseimről, csupán könnyen másrahangolódok, és átérzem, amit ők. Persze ezt nem kell túlzásba vinni. Én úgy érzem, ha valaha is magamat adtam, nem teljesen fogadtak el, legalábbis ha "szeretve voltam", megrendült ennek a bizonyossága a sok negatívum mellett. Valószínűleg vannak akik könnyebben önmagukat tudják adni. Én is lassanként próbálok feloldódni, valahogy úgy viszonyulok a dolgokhoz, hogy minél kevesebb negatív tapasztalatom legyen, mert az gátlást, fájdalmat okoz.

Szerintem elsősorban nem ártana azt is tisztázni magad előtt, hogy mi zavar? Olyan mintha ez is valami elvárás lenne, pl. annak az elvárása, hogy "egyedi" legyél mindenben, vagy hogy legyen véleményed bármiben?

Hogyha tudod, hogy valamikor milyen voltál, akkor miért nem vagy most is olyan? (pl. én tudom, hogy mit szoktam csinálni olyankor, amikor szabadnak érzem magam, akkor azokat a dolgokat csinálom és jól érzem magam). Persze ennek van egy olyan oldala is, hogy lehet már nem szereted a "régi önmagad", vagy azokat a dolgokat, amiket régebb szerettél. Normális, hogyha pl. felnőtt fejjel butaságnak érzed azt, amit fiatalabban gondoltál, az már nem "önmagad". Szerintem itt nem "keresgélni" kell a múltban, hanem őszintének lenni a jelenbeli helyzeteddel szemben.

Az is egy lényeges dolog, hogy azok a témák, amelyek emberi elvárásokon alapulnak, vannak akik komolyan veszik ezeket, de vannak, akik nem.

Pl. ha te nem tudsz lelkesen dicsérni egy kisbabát például egy babalátogatáson (pl. mert rossz kedved van aznap, vagy alapból nem szereted a gyerekeket stb.) akkor érzéketlennek tűnhetsz, ezzel szemben lehet hogy mindenki más illemből dicséri meg a babát, hogy a szülő jól érezze magát, tehát itt senkinek sem tartozik ez a dolog a "személyiségébe", ilyenkor lehet, hogy rossz szempont alapján viszonyítod magad.

Nem ártana ezt a dolgot elkülöníteni. Attól hogy mindenkinek van egy saját személyisége, még mindenki küszködhet azzal a problémával is, hogy alkalmazkodjon részben, a fontosabb emberi elvárásainak megfeleljen.

Azokban a dolgokban adsz te mások véleményére, amik külsőséges dolgok és meghatározhatják az életteredet. És ezt nem muszáj egy lébe keverni a saját személyes tereddel, illetve lehet megkeresni tudatosan azt a helyet, ahol önmagadat mered adni, és nincs gond vele.

A lényeg, hogy amit felvállalsz és amit feladsz magadból, azt tudatosan.

Pl. én olyan környezetbe vagyok szorítva, ahol kellemes nekem, mégis alkalmazkodnom kell, olyankor tudom, hogy ez nem én vagyok, mégis elvállalom valamilyen okból.

Kérdés az, hogy a személyiséged melyik oldalai jelentenek rejtegetnivalót és melyeket érzed kifejezhetőnek? Amit kifejezőnek érzel, azt mutasd ki.

(pl. én szoktam rendetlen lenni, kupit hagyni magam után, mégis olyan környezetben vagyok, ahol ezt nem tehetem, és tudom, hogy ebben szükségszerű figyelembe venni más véleményét).

Lényegében attól vagy önmagad, hogy meglehet határozni minden mondatod mögött, hogy mit miért mondasz.

Akkor találod meg önmagad, amikor rájössz arra, hogy mit akarsz, mik az elsődleges szempontjaid, amik alapján megfogalmazod minden sorodat. A te esetedben talán azt érzed, hogy nem akarsz az égvilágon semmit. Oké.

Az ember nem csak "pillanatnyi érzések" alapján közöl valamit, hanem olyan érzések lehetnek mögötte, mint hogy jó viszonyt akar kialakítani másokkal.

És van aki meg direkt szembe akar állni másokkal, éppen ezért, hogyha ítélkezik a dolgok fölött, azt nem csak a pillanatnyi tapasztalata, hanem azt is jelentheti, hogy ellenségesen szemben áll egy általánosabb fogalommal. Pl. ha én nem szeretem a buta vagy faragatlan embereket, akkor minden adandó alkalommal leselkedem, hogy letámadhassam ítélkezéssel az ilyent.

Számodra pl. mit jelent az, hogy nem tartasz cukinak egy babát? Szerintem ez önmagában jelentéktelen téma.

Van aki meg akkor is dicsérget embereket, amikor nem egészen úgy érzi, de a mögöttes(fontosabb) érzelem benne az, hogy pusztán az emberi kapcsolatai számítanak neki.

Hogyha én sokat dolgozok, akkor nem mindig azért, mert akkora kedvem lenne hozzá, hanem mert belátom, hogy minél jobb végeredményt szeretnék.

Akármilyen is az ember "önmaga", fontos lehet hogy valami értelmes belső motiváció vezérelje, pl. a saját boldogság keresése, vagy izgalmak, vagy épp nyugalom, szabadság, biztonság, vagy akár az egyediség, függetlenség, egyedüllét érzete.

Na meg, ha megakarod találni magad, akkor ne egy anonim oldalról kérdezz másokat, lényegében nincs kiforrt valóságában olyan, hogy "önmagad", ez olyan valami, amit te teremtesz meg. Itt csak maximum mások véleményéről kérdezősködhetsz.