Milyen érzés depressziósnak lenni?

Én az vagyok. Hát apám k* sz*r. Nincs jó kedved soha, semmi sem okoz örömöt. Felemészt a magány, és szép lassan beleőrülsz az életedbe.

Mindig olyan...semmilyen hangulatod van.

Ja, és nulla életkedv, úgyérzed, h jobb lenne, ha meghalnál.

pár éve én is tárt karokkal kérdeztem volna, aztán a válaszok maguktól jöttek

bár nem olyan durva, de azért mesélhetek

Pl, Nem tudsz figyelni a jelenre mert az agyadat elborítja a sok gondolat és a sok akadály ami előtted van, megkérdőjelezed, hogy van értelme az egésznek? Megkérdőjelezed a saját életed értelmét, hogy mire jó, ha ennyire szívja mindenki a véred és semmi jót nem kapsz vissza?

A barátaidtól vagy eltávolodsz, vagy eltávolodnak tőled..érzékeny vagy, ha valaki egy kicsit is rossz megjegyzést tesz, pár hónapig azon rágodsz, aztán évek után is eszedbe jut, menekülsz a dolgok elől mert nem tudsz jobbat..Körbenézel, és hasonlítgatod magad másokhoz, pl fészbukon mindenkinek megnézed a mosolygós partifotóit és nem tudod, hogy ezen most röhögnöd kéne vagy mély szomorúságodban sírdogálni

Ha pedig bele vagy kényszerítve a társaságba, szenvedsz rendesen, bénázol az meg még rátesz, tehát hatványozódik a bénázásod

A kérdés egyébként honnan ered, miért érdekel ez olyasvalakit aki nem érzi?

borzalmas.

minden egyes napon harcolnod kell a szorongással a szenvedéssel és alapvető dolgokra is nehezen vagy képes. + sokan elkönyvelnek lustának, vagy bolondnak.

Rossz.

Semmiben sem találsz örömöt, folyamatosan szar kedved van, és akárhogy próbálkozol, nem tudsz ezen változtatni. Alapból semleges a kedved, de inkább szomorú mint boldog. Gyakran úgy érzed nincs értelme az életednek. Nem feltétlenül vágysz a halálra, de nem bánnád ha elütne egy busz, vagy ha fejbe lőne egy őrült.

Jobb pillanataidban találsz valamit ami örömet okoz, majd addig lógsz rajta amíg meg nem unod, amíg el nem uralkodik rajtad a szomorúság, a rossz kedv. Ezekből a dolgokból akár függőségek is lehetnek, akár videójátékokról, akár alkoholról, drogokról, vagy túlevésről van szó.

Unod az iskolát vagy a munkát, értelmetlennek találod, kifogásokat keresel hogy otthon maradhass és magadban szomorkodhass, vagy hogy tápláld a függőséged. A magány végül kicsinál: vágysz a társaságra, de mégsem szeretnél emberek közé menni. Ha ráveszed magad egy találkozóra, az egykori vagy még meglévő barátaidnak nincs ideje rád: Ők élik az életüket, vagy nem szeretnének veled lenni a depressziód miatt.

A hangulatod miatt nyilván belevágsz a "depis szubkultúrába". Szomorú zenék, könyvek, filmek... Végül annyira beleeszed magad ezekbe, hogy az egész egy ördögi körré válik. Esélyt sem adsz magadnak felépülésre, mert már az egész életed a depressziód körül forog.

Ha van kapcsolatod, a depresszió tönkre vágja. Mindegy mennyire szeretnek, ha te önhibádon kívül nem tudod elfogadni a tanácsokat, a törődést. Mindegy hányszor szeretkezel naponta, ha végig az jár a fejedben, hogy a legjobb dolog az aktusban a 30 perc mámor, amíg nem a depresszión gondolkodsz.

Ha valaki segíteni akar, általában két forgatókönyv játszódik le: Vagy félreérted a segítőkészségét, barátságát, ártatlan szeretetét és szerelmi kapcsolatot szeretnél vele, vagy érzelmi szemetesládának használod. Ő mondja és mondja az optimista szövegét, át is gondolod, de mindig arra jutsz hogy nem ért meg, nem érzi át a helyzeted, vagy hogy a tanácsai nem érnek semmit, az élet úgyis értelmetlen. Így vagy úgy, előbb utóbb szinte teljesen egyedül maradsz.

Olyan mint egy sötét lyukban lenni: Utálsz lent nyomorogni, de nem tudsz feljönni. Ha valaki ledob egy kötelet, nem mászol fel, mert azt hiszed fent is csak a nyomorgás vár. Lent is szar, fent is szar. Hogy miért, azt nem tudod biztosan. Egyszerűen így érzel.

Ennél jobban nem tudom elmagyarázni anélkül hogy szétspamelném a kérdésed.

Annyit hozzáteszek, hogy a depresszió messze van egy múló szerelmi csalódástól, egy hisztirohamtól a szüleid miatt, vagy az iskolaundortól. A depressziónak sokszor nincs konkrét oka: Egyszerűen szarul vagy. Nem "rossz a kedvem" szarul, hanem "veszek egy üveg vodkát, vagy veszek be gyógyszert, esetleg 16 órán át ülök a gép előtt, csak tompuljak el" szarul. Nem hisztizel, nem a neten sírsz idegeneknek, és nem múlik el egy probléma megoldásától.

Én szerencsére kimásztam a lyukból, de átestem ezen a sok szaron. Annyiban különleges volt az esetem, hogy csak a legközelebbi barátaimat és a barátnőmet idegenítettem el, a tágabb "baráti" társaságom megmaradt, de velük is csak kötődés és érzelemmentes bszakodás volt a program. Heti kétszer ripityára ittuk magunkat, ők örültek mert buliztak, én pedig örültem hogy nem vagyok józan, esetleg 3 havonta egyszer berakhatom egy 6/10-es lányba akit nem akarok megismerni, csak hogy egy alternatív hópihének érezhessem magam, valami elbszott hedonista-sztereotípiának, aki habzsolja az élvezeteket, amúgy meg döglődik.