Fiúk, rossz véleményetek lenne egy ilyen lányról? (Friendzone, szerelem stb. )

Szóval ez a történet akkor kezdődött, amikor még kistinik voltunk. Most viszont már mindketten nagykorúak vagyunk. Kérlek titeket, hogy ne abba kössetek bele, hogy miért vagy hogyan tud járni valaki egy másik emberrel 13-14 évesen.

Volt egy fiú, akit egy bizonyos sportkörből ismertem, és ott nagyon jól elvoltunk. Mások is elkezdtek mindig együtt emlegetni minket (nem úgy, mintha járnánk, csak valahogy összefonódtunk az emberek agyában, mert sokat lógtunk együtt). Először én tetszettem neki, de én így első látásra nem döntöttem, aztán barátok lettünk. Azért gondolom, hogy tetszettem neki, mert sokat bámult, aztán meg elkezdett velem beszélgetni. Nevezzük barátságnak, ami lett, de igazából ekkor találkoztunk mindig (heti egyszer), ezen kívül nem. Na, és itt jön a lényeg. Én nem abban a városban laktam, általában anyukám (akinek a közelben volt a munkahelye), értem jött, és hazahozott (vagy elsétáltam a munkahelyére). Ez a fiú elég félénk volt, és valahogy mindig az volt a benyomásom, hogy szeretne elkísérni a buszhoz (ha azzal mennék), vagy bármi, és akkor bátrabb lenne, de mindig anyukámmal mentem haza, és így nem lett semmi. Akkor mindig az volt az érzésem, hogy ez az én hibám, és hogy nekem kéne lépnem. Amit ő nem tudott, hogy volt egy-két fura problémám, pszichológiai is, meg egyéb, nem részletezném, de a lényeg, hogy utáltam busszal menni, utáltam a tömeget, mindig rettegtem, hogy fennragadok, utáltam volna vele elmenni egy olyan helyre, amit nem ismertem korábban stb. Ez mára elmúlt, manapság azzal a buszjárattal járok az egyetemre, és elmúlt ez a bajom.

A lényeg az, hogy egy idő után nekem is tetszett a srác, mindketten a másikra vártunk szerintem, hogy kezdeményezzen. Persze akkor még kicsik voltunk. A dolog azért aktuális most, mert újra találkoztunk, véletlenül. Esélyes, hogy egy-két alkalommal összefutunk. Arra gondoltam, hogy vajon furcsállná-e, ha ennyi év után, felnőtt fejjel próbálnék valami találkozót megbeszélni. (Még mindig helyes, udvarias, kedves stb.) Viszont attól félek, hogy úgy élek az emlékeiben, mint egy elkényeztetett kislány, akiért mindig jött az anyukája, akit meg se lehetett emiatt közelíteni, és lehet, hogy az is voltam. Rossz lenne a véleményetek utólag egy ilyen lányról? Tudom, hogy a fejébe nem láttok bele, de a ti álláspontotokat kérdezem.

Köszönöm annak, aki végigolvasta.