Félek, hogy megőrülök, öngyilkos gondolataim vannak, egyáltalán nem tudok aludni, mit tegyek, hogy ne gondoljak rá?

Állj a sarkadra és oszd ki az öreglányt a pcsába. Nem kell félni, nem kell bújdosni, meg kell mondani, hogy mi a helyzet veled és hogy igazságtalanok veled.

Ja és kérj bocsánatot a telefon ügy miatt.

Szia kedves kérdező.

Tudom mit érzel,engem is ez a gondolat foglalkoztat már pár hónapja de igazából én sem szeretnék meghalni csak egyszerűen túl sok teher nyomja a szívem és nekem is sok, a legjobb az lenne ha egyszerűen csak kifuthatnék a világból vagy olyan mélyen aludhatnék addig amíg minden rendbe nem jön de persze ez egyáltalán nem így működik.Persze gondolom másoknak rosszabb ezért nem kellene panaszkodnom de mindenkinek a saját problémája a legnagyobb és nem könnyű megküzdeni vele...Viszont nem szabad könnyen feladni hisz az élet nagyon értékes ajándék és ha megtennéd minden lehetőséged elveszne,akkor már nem tudnál tenni ellene semmit ha nincs valami kibúvó a halál torkában és meg nem ment valaki.Én már hónapok óta ezen gondolkozom, minden napom szomorúsággal telik,egyáltalán nem vagyok olyan mint amilyen régen voltam.Minden napom félelemmel teli és nem találom önmagam.Régen igaz nem voltak olyan sokan de sok barátom volt akik tényleg szerettek és én is őket még azok is akikről nem gondoltam volna.A tanulás is jól ment,igaz már akkor is nehézségekkel küzdöttem mert általános iskolában egy nehéz időszakon mentem keresztül ami még most is tart sajnos..szorongásos betegség,depresszió amit az egyik osztálytársam váltott ki..Akkor és ott teljesen elveszítettem régi önmagam..nem voltam már olyan ambíciózus típus,a céljaim tovaszálltak és nagyon gyengének éreztem magam.Teljesen szétcsúsztam,volt hogy hajnali négyig is tanultam meg háromig mert egyszerűen nehezen ment minden.Az időbeosztásom eleve tragikus volt de szorgalmas voltam akkoriban mindig szóval még nagy nehezen összehoztam akkor is.Anyukámmal nagyon bonyolult kapcsolatunk van..Tudom hogy szeret és én is őt de nagyon stresszes a munkája miatt ráadásul egyedül kell nevelnie és a munkájáért sem kap sok fizetést pedig emberek életén segít nap mint nap.Ezért a stressz rajtam jön ki és már az enyém is rajta mert régebben azt mondta hogy ne mások előtt adjam ki mert kihasználják és bántani fognak hanem otthon de ez mégsem megoldás...Eddig nagyjából sikerült összekaparni magam,jól végeztem az általánost de most még annyim sincs amennyim akkor volt..Középiskolás lettem egy teljesen új környezetben,ismeretlen emberekkel és ezt a változást nagyon nehezen tudtam befogadni mert kollégistává váltam és még most sem megy..Már öt hónap telt el de úgy érzem egyre rosszabb lesz..Jelenleg egy barátom sincs a régiekkel pedig már nem olyan a kapcsolatunk..úgy érzem nem érdeklem őket annyira és meg is látszik a viselkedésükön..ha elmondom a problémáimat vagy bármit csak meghallgatják de nem olyan az érdeklődésük úgy érzem..túl sok időt töltöttünk távol mert kemény iskolában vagyok és itt még nehezebb a tanulás főleg hogy eddig is szenvedtem vele,minden hétvégén próbáltam behozni a lemaradásom mert sosem éreztem biztosnak magam mert sikeresen itt is bénázok.Az okát nem mondom el,de én tehetek róla,az én hibámból nem találkoztunk annyit a barátaimmal de ezt nagyon megbántam és szeretném jóvá tenni de már későnek érzem.Nem voltam ott amikor szükségük volt rám mert magamat próbáltam összeszedni hogy tudjak segíteni is de nem jött össze és most ugyanazt kapom vissza.Tudom megérdemlem de mégis olyan nehéz és nem tudom hogyan tehetném még jóvá de akkor sem változna nagyon semmi lehet..anyukám azt mondta ha nem sikerül a suli mert nulladikos vagyok akkor mehetek ipariba mert nincs olyan hogy nem sikerül mert aki akar tanulni az megtudja csinálni bármi történjék is de nekem egyszerűen nagyon nehezen,mentálisan még stresszesebb lettem és emiatt nem megy és úgy érzem ott senki sincs igazán mellettem..Anyu feltevése változott miután látta hogy mit váltott ki belőlem de félek ettől akkor is.Tudom hogy a sarkamra kell állnom de még nem igazán állok erre készen..vagyis egy darabig sikerült de az is csak azért mert nagyon stresszes voltam és belül mindig küzdöttem de ez idővel felemésztett és már belefáradtam.Nagyon sokat veszekedtünk minden hétvégén mert nem akartam visszamenni ráadásul nem éreztem hogy bíztatna ami mára változott de még mindig nem tudom összekapni magam pedig egész nap ezen gondolkozom..már nem élvezem a tanulást és hiába csinálom kedv nélkül csak még jobban szenvedve megy és nagyon félek hogy mi lesz ha kibukok..akkor minden lehetőségem elveszítem.Már annyira megszállottja lettem ennek hogy itthon amikor újra veszekedtünk már remegve alig bírtam elmondani az érzéseim a stressztől.És most úgy érzem nincs erőm pedig álmaim vannak,rengeteg és tervem is volt rá de úgy érzem elúszott a lehetőségem..A barátaim megvannak nélkülem..Amikor itt vannak megkérdezem tőlük hogy eljönnének-e a temetésemre persze komolytalanul hogy addig leplezzem de belül kíváncsi vagyok hogy mit válaszolnának rá..de a válaszban nem érzem azt az érdeklődést ez iránt mint régen..Mert mivel én is "komolytalanabbul" mondom nekik de tudják mit érzek igazából de nem nagyon reagálnak semmit..Az én hibám minden és bűntudatom van.Elmondtam már nekik,bocsánatot kértem de kiestem a régi körből.Ha így halad minden akkor belül teljesen felörlődök..nem látom a reményt hiába hajtom magam már az sem olyan mint régen és lehet hogy ez nem nagy dolog valakinek de nekem nehéz teher.Lehet hogy nem kellett volna elmondanom az élettörténetem de azért tettem meg hogy lásd együtt tudok érezni veled és egy csónakban evezünk viszont nem szeretnék mindent elszúrni..De ha megteheted legyél sokat a barátaiddal,beszélgess velük és mondd el nekik hogy mi bánt,szeressétek egymást ne rontsd el úgy mint én és gondolj arra hogy élni érdemes mert nem hiába születtél erre a világra..Nagyon sok lehetőséged van még amit ki tudsz használni és ez neked lesz jobb később.Ha megkérdezhetem akkor apukáddal mi a helyzet?Mert ő is lehet egy támaszod és gondolj az unokatesódra és a tesódra..nagyon nehezen viselnék a távozásod és ők sem lennének ugyanolyanok mint régen.A tanulás miatt ne stresszelj annyit mert kiöli belőled az érdeklődést iránta ami tényleg szörnyű..hidd el nekem, ebben szenvedek..Ha tényleg keményen tanulsz akkor már nem vagy elveszve de próbáld élvezni és azért csinálni hogy valóra váltsd amit szeretnél és később segíthess a tesódon is.Próbálj meg olyan dolgokra gondolni amik régen boldoggá tettek,én a múltból próbálok erőt meríteni.Nem vagy lusta mert nagyon sokat dolgozol,teszel magadért ami becsületre méltó,ne hibáztasd magad.Ami pedig a mamádat illeti mindig ilyen dühös rád ha valamit rosszul csinálsz?És miért nem mersz lemenni,ugye nem bántana?Vagy volt már rá példa?De ami biztos hogy ne hagyd magad elhagyni és próbálj meg merni..Menj le nyugodtan,állj ki magadért ez nem bűn és ne félj tőle hisz igaz hibáztál de nem volt olyan súlyos.Kérj bocsánatot tőle de mondd meg neki hogy nem volt szándékos és eddig mindig próbáltad a tőled telhető legjobbat hozni szóval így is sokat teszel nem kell emiatt rettegésben élned.Te is csodás ember vagy nem kell még meghalnod.Mindennek megvan a maga ideje én is próbálom összeszedni magam de támaszra van még szükségem.Ha gondolod írj nyugodtan,örülnék neked ha beszélgethetnénk :) És még valami,gondolom lesznek páran akik azt fogják írni hogyha azt írom hogy ez már "változott" akkor mégis mi a fene bajom van.Erre a válasz hogy a helyzet attól még ugyanaz és lehet kicsit enyhíti a nehézségeket viszont nem olyan mint amilyen volt.Mindenki hibázik, én is,ezért a rosszalló megjegyzéseket kérlek ne írjátok le így is van elég nehézség aki pedig csak kötekedni akar tartsa magában vagy adja ki máshogy.

Szia, én mindig arra gondoltam, amikor öngyilkos akartam lenni, hogy azzal csak örömet szereznék azoknak, akiket utálok. Én még élek, szerintem te is gondolj hasonlőkra.

Keress új hobbikat, szerezz barátokat.

Gondolj a szeretteidre!

A fenyegetőzéseket engedd el a füled mellett, ne törődj a rossz szavakkal.

Ha szeretnél valakivel beszélgetni nyugodtan írj :)