Mi értelme van a haragnak? Csak pusztán illedelmességből tartjuk vissza a haragunkat, vagy nem nem old meg konfliktusokat?

Nem tudom, hogy mire való a harag. Szerintem semmire. Egyetlen dolgot szül, feszültséget, amit le kell vezetni. Ha pedig hirtelen jön a harag és nem számít rá az ember, akkor azt bizony levezeti az első tárgyon, esetleg emberen, vagy saját magán. Ma reggel például iszonyatosan dühös voltam anyámra, így indultam iskolába, NAGYON felhúzott, ő amúgy is mestere ennek (a tudálékossága az oka mindennek, ő MINDIG mindent jobban tud, akkor is, ha semmi köze az adott dologhoz). Indulásom előtti utolsó percekben is veszekedtünk, de sietnem kellett és megmaradt bennem a fullánk, nem tudtam semmit tenni, éreztem, ahogy fizikailag rosszul leszek az egésztől, annyira emésztett. Akkor úgy elgondolkodtam, hogy ez mégis mire jó, és hát semmire. De elég nehezen gyűrtem le a dolgot sajnos, legszívesebben üvöltöttem volna, miközben a falat kaparom.

A düh és a gyűlölet a két legrosszabb tulajdonság. Ahogy lehet, szabadulni kell tőlük, csak az a baj, hogy a két legragaszkodóbb, legnehezebben elmúló érzés is.

Én nem illedelmességből tartom vissza a haragomat. Tökéletesen önös érdekből tartom vissza: mert az nekem is rosszat tesz, ha szabadjára engedem (ezért sportolok). Aztán, ahogy csitul a harag, az nagyon jó érzés és örülök, hogy ekkora önuralmam van.

Igyekszem őszinte és egyenes maradni mindig, és a másik ember érzelmeit is szem előtt tartani, lehiggadni és megbeszélni a dolgokat, de persze nem mindig megy. Nagyon rosszul élem meg, hogyha magamból kikelve ordibálok valakivel, annak semmi célja nincs, csak rombol.