Ti is találkoztatok már ilyen jó emberekkel?
Külföldön vagyok vendéglátós. Az egyik nap két férfi jött be. Az egyik fizetett, majd távozott. A másik fizetett, majd otthagyta a kávéját, és elrohant. Nem értettem. Visszatértekor elmesélte, hogy a sorban elötte álló úr leejtett egy 1€-st, és rohant, hogy utolérje és visszaadja neki.
Tegnap egy fiatal német srác jött be. Már ránézésre szimpatikus volt számomra. Hosszú raszta szöke haj, és az alternatív kinézet egyèb vonzó kellékei. Fizetéskor jött rá, hogy 1€-vel kevesebb van nála. Erre én meg a kolléganöm megbeszéltük, ráhagyjuk, megesik. Mondtam, kifizetem a sajátomból, de a kolléganöm szerint az a pénz nekem jobban hiányozna, mint a kasszának. A srác megígérte, ma behozza, de a kolléganö kèsöbb mondta, meg lenne lepve, ha tényleg.
Ma bejött a srác, és 5€-t hagyott ott nekem, hogy ez a miènk, amiért segítettünk neki. Azt hittem, lehidalok. (És szimpatikusan mosolygott *.*)
A kolléganöm végül nekem adta az egészet, mert hogy én hittem benne, hogy én bíztam a srácban, és képes lettem volna a saját pénzem odaadni.
Ti is találkoztatok már ilyen jó emberekkel?
22N
Londoni nagyon forgalmas étteremben felszolgáltam, 2 középkorú férfi elment fizetés nélkül. Egyszerűen köszöntek és kisétáltak. Én pont nem tudtam figyelni rájuk, a többiek meg abban a hitben voltak hogy fizettek.
Kb 2 óra múlva visszajöttek taxival és elnézést kértek, teljesen kiment a fejükből a számla, 1 óra múlva a város túloldalán jutott eszükbe.
Le is léphettek volna, hisz turisták voltak.
Ha megteheti, akkor könnyebben gáláns. Magyarországon sem szívnák az emberek ennyire egymás vérét, ha olyan életszínvonalon élnének, nem is lennének annyira frusztráltak, mert nem kellene dupla műszakot vagy mellékes állást vállalni, hogy megéljen valahogy. Ezek a külföldi emberek, ha tartósan így élnének, nem tudom lennének-e ilyen nagyvonalúak. Nyilván itt kis pénz összegről és gesztusról beszélünk. De összességében, ha valakinek jobb az életszínvonala, elégedettebb az életével, jobban van energiája mások felé gesztusokat tenni. És ha valahol több ember viselkedik így, az ragadós, mint ahogy ennek az ellenkezője is igaz.
Egyébként azt gondolom attól, hogy valaki visszamegy kifizetni a számlát még lehet rossz ember.
Igen,de az szomorú,hogy ők vannak kevesebben.
Én szigeten adtam vissza valakinek 28 ezret,de őszinte leszek,este éhesen kicsit már utáltam magam :D
Ez igazából lelki út elején lévő tisztán látás következménye.
Én emberek segítésére szentelem egész életemet már jó ideje.
Ja és válaszolva...
Igen, szinte csak ilyen ismerőseim vannak( akármennyire is kevesen vannak).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!