Milyen kilátásai vannak egy hiperérzékeny lelkű és idegrendszerű embernek a világban? Egyáltalán, hogyan tud egy ilyen ember érvényesülni, ha még 28 évesen sem találja a helyét? (rólam van szó)

Én is ilyen vagyok, de nem mutatom ki a külvilág felé. Így bárhova be tudok illeszkedni, és jó kapcsolatokat tudok kialakítani. Megtanultam, hogy a túléléshez az kell, hogy nem mutatom gyengének magam. Persze legbelül tudom, hogy gyenge vagyok, de olyan jól el tudom hitetni másokkal az ellenkezőjét, hogy néha már szinte magam is elhiszem, hogy erős vagyok. Szóval fel a fejjel, és akármennyire fáj, ne mutasd ki, gondolj arra, hogy ami nem öl meg, az megerősít!

"Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem, hanem amit egy életen át hordunk mosolyogva, csendesen."

Johann Wolfgang von Goethe

Csatlakozom az 5.-hez. Sajnos otthon, a páromnak sokszor kimutatom az érzékenységemet és néha nem is érti, hogy lehet kiakadni bizonyos dolgokon. Igy aztán ez egy konfliktus forrás. Máshol azonban jól és ma már könnyen tudom takarni. Kb. abban a korban amiben Te vagy most kezdtem változtatni magamon és persze valóban keményebb leszel, de sokszor csak úgy kell tenni.

És ne áltassuk magunkat azzal, hogy jujjjjaztnemmerazszerepjátszás, mert mindig játszunk valamit... akkor meg miért ne olyat, amitől könnyebb lesz az életünk és nem bántunk másokat?

Sokan vagyunk így, én 30 évesen sem találtam a helyem, és most kezdtem el pszichológia szakra járni, mert ha már érzékenynek születtem, legalább olyan helyen szeretném kamatoztatni, ahol szükség is van ilyen skillekre :) És ha ez vígasztal, ott is vannak magas, erős 30as-40-es férfiak hasonló lelkialkattal.

Az igaz hogy a kapcsolatépítés a mai világban nagyon meghatározó, nekem nem megy annyira, így biztos sok előnytől vagyok elzárva de manapág már nem frusztrál, elfogadtam, és abból igyekszem kihozni a legjobbat ami van. Férjem is hasonló beállottságú, ő infós, ugyanaz az introvertált csendesebb típus, tehát jól átérezzük ha a másik épp kiakad vmin, de sokszor meg megerősítjük egymást.