Nem szeretem a telet. Ti hogy vagytok ezzel?
Gyerekkoromban még szerettem, sajnos mostmár nagyon utálom.
Nincs rosszabb annál, hogy délután 4-kor elkezd sötétedni, a fák kopaszok, köd és ónos szitálás, kevés napsütés. Havazástól fáj a fejem. Hiányzik, hogy nem tudok szabadtéri programokat szervezni és be vagyok parancsolva a lakásban. Februártól kezdek fellélegezni, mert akkor már hosszabban a nappalok.
Hogyan éljem túl a november középétől kezdődő időszakot?
Én imádom a telet.
Mikor kinyitom az ablakom és mellbe vág a hideg friss levegő. Reggelenként a térdig érő hóban ugrándozni, az erőben pedig néma csend, csak néha-néha egy madár hangja hallatszik. A fák kopaszok, az egész tájat belátod hosszú távon, idilli. Egy gyönyörű csillagfényes ég látványa mindent visz. Ilyenkor előtérbe kerülnek a beltéri programok is, de egy-egy téli túra is nagyon vonzó.
Tanuld meg megszeretni a telet.
Én szeretem, mert ha kinyitom az ablakot, végre nem a hőség jön be rajta, hanem ki lehet normálisan szellőztetni. Ha jól felöltözik az ember és beiktat egy-egy forró teát, vagy forralt bort, nagyon is jó szabadtéri programokat lehet csinálni, sőt ezerszer jobbakat, mint a nyári 40 fokban, amikor csak a strand lehetséges, a többi helyen megdöglik az ember.
Én ilyenkor tele teszem gyertyákkal a lakást, nagyon hangulatos. Szerintem nagyon jó, hogy vannak nálunk évszakok. Télen egy kicsit magunkba mélyedhetünk, várjuk az ünnepeket, utána pedig a tavasz első sugarait.
Én meg sajnos úgy vagyok vele, hogy már a nyarat utálom, de borzalmasan és fogalmam sincs, hogy kellene ismét megszeretnem. Ez a mostani nyár csak megerősített benne, hogy számomra egyre elviselhetetlenebb. Pokol volt ez a hőség, állandóan benn gubbasztottam a légkondis lakásban a lehúzott redőnyök mögött, sehová nem volt kedvem mozdulni, egy csomó szabadtéri programot ki is hagytam, mert ki a fenének van kedve hőségben kinn állni még akár a fák alatt is. Két perc alatt le lehet izzadni és a vízparton kívül még csak elmenekülni sem lehet előle.
Mire megfőztem a konyhában, hőgutát kaptam, a sütő bekapcsolásáról szó sem lehetett, ráadásul csak éjjel tudtam normálisan kiszellőztetni a szagokat, mert amúgy csak a meleg áramlott be.
Éjjel meg állandóan a ház előtt ordibáltak a bulizók, szóval végre csend van. Ezerszer inkább tél, mint forró nyár.
3. vagyok
Szerintem sem jobb a nyár, én sem a nyarat, sem a telet nem szeretem pont azért mert ezek szélsőségesek. Nyilván van enyhébb tél meg hűvösebb nyár is, de a legideálisabb szerintem a tavasz és az ősz. Nyáron túl meleg van, akkor is fáradtak és ingerültek az emberek, nem jó kint lenni a hőségben, megizzadunk stb., de a telet sem szeretem különösebben jobban. A tavasz és az ősz viszont kellemes mert elfogadható az időjárás és változatosabb is. Van, hogy melegebb van, de nem az a pukkasztó hőség, ugyanakkor lengedezik a szél, esik az eső is, de nem olyan mértékben. Szerintem ez a legjobb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!