Mit tud az ember csinálni, hogy ne tüntesse el a dolgait, amiket éppen azért tesz "jó" helyre, hogy ne tűnjenek el? És ha már sikerült eltűntetni, és nem találja, milyen jó módszerek vannak a megtalálásra?
Megpróbáltam a teljes nagytakarítást, mindent arrébb rakni, hátha meglesz.
Végiggondoltam, hogy hol láttam utoljára, és mit csináltam akkor éppen, hogy hátha eszembe jut.
Akármivel előfordul ez, hivatalos levéllel, fényképpel, könyvvel, fülbevalóval, elemlámpával; kis dolgokkal.
Találj ki egy db helyet, ahova az ilyen dolgokat teszed!
Így nem kell keresgélni, hanem tudod, hogy a nagyon fontos dolgok ott lesznek. Pl. egy doboz.
Kösz; ez jó is lenne, de akkor meg az felejtődik el, hogy mit akartam vele csinálni. Mondjuk válaszolni a levélre, másolatot csinálni a fényképről, valakinek odaadni egy dolgot, megjavítani a zárt a fülbevalón, elemet venni a lámpába, és így tovább, túl sok a dolog is, a tennivaló is.
Mire egy valamit megcsinálna az ember, van helyette egy csomó más.
Volt egy kis dobozom régebben javítandó kis dolgoknak, biztos voltam benne, hogy melyik fiókba tettem, de nem volt ott végülis. Szörnyű.
Elkezdtem azt is, hogy a fiókok elejére fölírtam papírra, hogy mi van benne. És amikor a listán levő dolgot kerestem a fiókban, mégsem volt ott. És nem emlékszem, hogy mikor vettem ki.
Minden cuccodnak legyen meg a saját helye, ahova MINDIG visszarakod. Először körülményesnek tűnhet, de egyáltalán nem az. A javítandó dobozt is csak egy helyen tartsd.
A teendőkről meg írjál listát. Ami kész, az kihúzható.
Köszönöm szépen.
Sajnos a listám most is ott van a hűtőgépen. Naponta nem tudok megcsinálni egyet se belőle.
Már van, amiről le is mondtam, majd jövő nyárra marad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!