Csak engem készít már ki, hogy mindenki állandóan a problémáival traktál?

Mind a 2 nagyanyám, anyám, legközelebbi haverjaim, ők azok, akik folyton ezt csinálják és már nagyon unom. Mindig a bajaikról, problémáikról, lelki fájdalmaikról beszélnek, hogy mi nyomja a lelküket, de nem csak kivesézik nekem, hanem sokszor kioktató jelleggel mondják, ezért nagyon sokszor fel is idegesítenek. Aztán, ha szólni merek, hogy nem csak nekik vannak problémáik, akkor azzal jönnek, hogy 19 évesen, gyerekként milyen problémáim lehetnének nekem? Ilyenkor húzom fel magam igazán. Hiába nem ugyan olyan kaliberű dolgokról van szó, mert nyilván egy váratlan, nagy összegű számla és egy kapcsolat vége nem ugyan olyan, de nem mindegy, hogy milyen korban és hogyan éli meg az ember.. Nagyon idegesítő mikor kiröhögnek, ha azt mondom, hogy azt hiszik, hogy csak nekik vannak problémáik. Hiába szólok rájuk, legközelebb is ez lesz a téma a következő beszélgetésnél. Én sem erőltetem rá a lelki fájdalmaimat másokra, főleg nem, ha nem kérik, rám meg lassan úgy néznek mint egy lelki szemetesláda. Persze először megpróbálom elterelni a szót pozitív irányba, de ez nem szokott hatásos lenni, folytatják tovább. Engem igazából nem zavarna ez, ha nem vennék el nekem is folyton az életkedvem, vagy nem idegesítenének fel a kioktató jellegű beszédjükkel. Mit lehet ez ellen tenni?