Nem sajnáljátok, hogy felnőttetek? Szoktatok ezen filózni?

Richard Linklater szerint az élet egyik nagy titka az, hogy senki sem érzi magát felnőttnek, mindenki csak úgy tesz, mintha magabiztos felnőtt lenne. Szerintem ez a modern társadalmakra igaz. Én is sokat filózom ezen.

Szerintem akkor fogod elfogadni ezt az állapotot, ha mindent felteszel arra, hogy a gyerekkori álmaid megvalósítsd. Képezd magad tovább, akár szabadidődben, és ne mások elvárásaihoz igazodj, hanem próbálj olyan munkát, kapcsolatot, barátokat és otthont találni, amiről álmodtál. Ne adj lejjebb az igényeidből. Ha ehhez el kell hagynod a járt utat (a jelenlegi munkád, az országot stb.), akkor tedd meg. A felnőttkor összes kellemetlenségét feledtetni fogja veled.

Bátorságot hozzá!

Szia!

Nem feltétlenül baj ez :)

Én pl nem szeretem a komoly embereket, semmi lazaság nincs bennük. Szerencsémre környezetemben is olyan emberek vesznek körül akik "40" fölött járnak és még picit gyerekek.

Ahogy múlik az idő ez változik pl családod lesz vagy bekerülsz egy olyan közegbe ahol "komoly" emberek vannak.

Szóval nyugi :) (26F)

Óóó. dehogyisnem! :D

Óvodában dolgozok és sokszor amikor látom, hogy a kiscsoportosokat még, hogy babusgatják az óvónők, akkor elfog egy kis keserű érzés, miszerint de lennék még egyszer ugyanilyen pici! Akkoriban (ahogy a legtöbb ember) én se szerettem, ha túl sokat anyáskodtak felettem, mert hát ugye nekem is mindig bizonyítanom kellett, hogy én már mennyire nagy vagyok! :D Ma viszont már szívesen visszamennék az akkori testembe a mostani tudatommal. Igen, tudom, hogy ez kissé nem normális dolog :D

De mondjuk olyan 13-14 éves korba is szívesen visszamennék, mert akkoriban eléggé különc srác voltam, kevés baráttal és szinte sehová nem járhattam el szórakozni, mert a szüleim elég szigorúan fogtak. Ezek miatt úgy érzem, hogy elég sok olyan dologból kimaradtam, amiket felnőttként már nem tudok ugyanúgy átélni, mint ahogy tiniként tudtam volna. Persze tudom, hogy rajtam is ugyanúgy múlt volna a változás, de a körülmények is szinte mindig gátoltak engem.

Máig fáj a szívem, hogy ezeket az éveket már nem tudom pótolni, de ugye az élet nem állt meg, szóval még próbálom menteni a menthetőt! :D

21/F

Talán igazad van, de nekem megérte volna a kockázatot, mert így viszont kissé gátlásos lettem. Annyira nem, hogy ne tudjak emberi kapcsolatokat kialakítani, mert mára azért jóval több haverom, barátom van, mint egykor, de azért én érzem magamban mindig a félénkséget és a zárkózottságot, még ha ezt tök jól leplezem is.

Azt én nem mondanám, hogy a gyerekekkel jobban kijövök, mint a felnőttekkel, de az tény, hogy nagyon szeretek velük lenni és bolondozni, mert olyankor én is "megfiatalodva" érzem magam :D Mindig azt szoktam magamról mondani, hogy én nem a szigorú apaszerepet próbálom nekik nyújtani az óvodában, hanem inkább a jófej báty szerepét :)

A kenyelem es a kevesebb felelosseg miatt neha jobb lenne gyereknek lenni.

De felnottnek lenni sokkal jobb,mert elkezdheted megvalositani azt, amit gyerekkent akartal. Mar akinek sikerul elkerulnie a szurke, hetkoznapi mokuskereket.

En probalom megorizni a gyermeki enemet, aki nyitott a vilagra, hisz az almaiban es tesz is erte, hogy elerje.

Sokszor nagyon nehez a hetkoznapi terhek alatt, de buszke vagyok magamra, hogy 26 eves letemre, meg mindig elenken el bennem. Sosem akarom elveszteni. Persze emelett ott a felnott enem is, aki viszont teszi a dolgat es ezt is szeretem. :)

Szoval szerintem orulj neki, amig benned van es ne erezd magad rosszul tole. :)