Szerintetek a lányok, nők mennyire undokak egymással? Mik a tapasztalataitokű?
Az attól függ... Kortól, meg hogy riválisak-e egymásnak (ugyanarra a pasira utazik-e mindkettő).
EGyébkéntnem. Mért lennének, ha nem keresztezik egymás útjait?
Én sosem jöttem ki túl jól a nőtársaimmal, pedig szándékosan sosem ártottam nekik. Többségük kétszínű, a képedbe mosolyognak, a hátad mögött meg kibeszélnek. Ha segítőkész, jó szándékú vagy velük, kihasználnak. Legalábbis én ezt tapasztaltam. Emiatt sincsenek barátnőim, csalódtam már párszor.
Azt hittem a munkahelyen felnőtt emberek között más lesz, de sajnos ugyanaz a helyzet, mint az általános- és középiskolában.
23/n
Tanítottam általános iskolai tantestületben, ahol 56 nő és 3 ffi tanár volt. Borzalom volt. A fiatal, de alter tanárnők, mint egy 5 literes savanyított ecetes uborka. És igaza van az egyik válaszolónak: irigyek, féltékenyek egymásra. Mindegy miért, de leginkább, mert a másiknak van: párja, barátja, férje, jókedve, lakása, egzisztenciája (akkor is, ha jóval idősebb), nagyobb/kisebb melle, feneke, körme, haja akármije. Ha tanulnak a tanítványai azért, ha nem azért. Mindegy. A háromgyerekes a két és egy gyerekesre. A gyerektelen a gyerekesekre. A humánszakos a reálra és viszont. a portásra, a konyhásra, mindegy. Mérgezett volt az egész levegő szeptember 1-től már.
A másik tantestületben: 24 fő 22 ffi, 2 nő. Nos ez más volt. Itt nem volt féltékenykedés, irigykedés, de alig volt 2jegyű iq. Tisztelet a kivételnek.
A nők sajnos hajlamosak a kétszínűségre, az irigykedésre és az állandó panaszkodásra. Az én drágámból egy.két év alatt lesz az a barom férjem. Mindenkinek jobb, mint neki és nem látja, hogy a gondjai nagy része mondva csinált és nem tartozik senkire. Kibeszélni mindent és mindenkit - szigorúan a háta mögött - ez megy folyton. Én nőként nagyon utálom az ilyen közeget.
Erdészmérnökként zömmel férfiak közt dolgozom. Ott is van vita, pletyka is, de valahogy simább, egyenesebb, mint ahol sok a nő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!