Egyetértetek hogy Bear Grylls-nek szinte emberfeletti ereje van?
Ha azt veszed alapul, hogy gyerekkorától kezdve mindig is túrázott, profi hegymászó lett, aztán a brit légierőnél deszantos kiképzést kapott, akkor már egyből nem olyan meglepő a teljesítménye.
De tény, hogy nem egy papírtigris, jó, nyilván voltak megrendezett szituációk, de világosan látszott minden helyzetben, nem véletlenül választották őt, komoly múlt van mögötte.
Bele néztem már, miket ír róla a wiki, mondjuk ez a rész tényleg emberfeletti:
"... három évet szolgált a SAS-nél, amely a brit hadsereg különleges egysége. A katonai szolgálat során három helyen tört el a gerince egy dél-afrikai ejtőernyős baleset következtében. Balesete és súlyos sérülése ellenére Bear 1998-ban, 23 évesen, a legfiatalabb brit hegymászóként jutott fel a Mount Everest csúcsára."
Utolsó, láttad te a műsort? Vagy megértetted miről szól?
Semmit nem kell elhinni, őszintén elmondják, hogy csak bemutatnak bizonyos élethelyzeteket, mit hogy lehet túlélni.
Soha senki nem állította, hogy magára van hagyva, vagy valós életveszélyben lenne.
Ezzel együtt csinál olyanokat, amire átlag ember nem lenne képes.
Igen, emberfeletti a fickó. Csak azt azért ne feledjük, hogy a Discovery-n leadott Túlélés törvényei című műsora elcsalás volt. Pár fake jelenet:
https://www.youtube.com/watch?v=BBmhNA7JME4
Kemény fickó!
Csak az első 2 videót néztem meg, többet nem ér a dolog.
Az elsőben egy tipikus kötekedős ostoba gyökér próbálta meg kommentekben osztani az észt, csak sajnos szó szerint sütött róla, hogy azt se tudja miről beszél.
Hawaii tényleg így néz ki, a kommentelő a saját műveletlenségét leplezte le.
Tipikusan a "hallgattál volna, bölcs maradtál volna" esete.
A másodikkal nem is tudom, mi a baj.
Mi is volt ebben csalás?
Gyengébbek kedvéért sose árt egy kis ismétlés, nehéz, kritikus, életveszélyes helyzeteket mutat be.
Nincs nehéz, kritikus, vagy életveszélyes helyzetben, csak ezt mutatja be, hogy mi a teendő.
Mondanám, hogy illusztráció, de aki magyarul se érti a minden epizód elején elhangzó szöveget, annak fölösleges ennél jobban körülírni.
Eközben viszont valóban 25 méteres sziklafalról ugrik hátra szaltóban egy tóba, egy szál késsel kinyír egy másfél méteres kajmánt, egy döglött teve belsejében éjszakázik, és egy kígyó bőréből issza meg a saját vizeleté.
Egyébként meg itt vannak a tények:
Úgy gondolom, hogy ha egy tv csatorna akar gyártani egy ilyen jellegű műsort, mint a túlélés törvényei, akkor egy ilyen ember a legjobb választás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!