Milyennek kéne lennem, hogy nőként kiérdemeljem a tiszteletet?

Ismeritek ezt a mondást? "A női egyenjogúság addig tart, amíg nem fel kell cipelni a hűtőt az emeletre."

Biológiai tény, hogy a férfiak erősebbek. És sok olyan munkakör van, amiket orvosilag nőknek már nem is engednek. (Például felszín alatt bányász nő nem lehet) Ezeket a feladatokat is el kell végezni, és sokszor vágják a fejünkhöz, hogy ezekre mi nem volnánk képesek, tehát férfiak nélkül semmire se mennénk. Valahol tudat alatt szerintem ezt akartam kompenzálni, amikor egy férfiasnak titulált szakmát választottam. (mérnöki karra jártam egy ideig) Sokszor mondták nekem, hogy hozzám jobban illene az ápoló, óvónő vagy tanári szakma, mert türelmes vagyok és szeretem a gyerekeket. De azt is mondták, hogy lehetnék fodrász vagy kozmetikus, mert van kreativitásom. Viszont azt érzem, és lehet, hogy tévedek, hogy ezeket a szakterületeket nem tisztelik, sőt, lenézik. Mert a tanárnak ott a nyári szünet, és amúgy is egész nap csak beszél meg ír a táblára és minden évben ugyanazt mondja el. Az óvónő csak játszik a gyerekekkel... Képzeljétek el azt a helyzetet, amikor a kozmetikus haza megy azzal, hogy sok vendége volt és mennyire kifáradt. (Pedig ő is kifáradhat!) És mondjuk ezt pont egy olyan embernek mondja, aki nehéz fizikai munkát végez. Az illető nehéz fizikai munkás erre vagy legyintene, vagy megjegyzést tenne, vagy ha egy vidám figura, akkor kiröhögné. És nem tudom azt mondani, hogy nem jogosan.

Azt is mondták már nekem férfiak, hogy mi nem értjük meg körülöttünk lévő világot, csak élünk benne. Nem értünk az elektromossághoz, a gépészethez, olyan dolgokhoz, amik a 21. századi világot mozgatják és mindennap használjuk őket. Dolgozunk számítógépen, utazunk metrón. Ez is igaz valahol. Ha lerobban az autó a város közepén, akkor kicsi az esélye annak, hogy az ápoló, a tanár, az óvónő, a fodrász vagy a kozmetikus fogja megoldani a problémát.

Úgy érzem, és talán nem kellene úgy éreznem, hogy jogos az, hogy a férfiak lenéznek minket. Szégyellem, hogy nő vagyok. A történethez hozzá tartozik, hogy a mérnöki szakot nem bírtam. Nem szerettem igazán. Nem én leszek az, aki megtervezi, hogy a jövő szuper autógumija milyen összetevőkből álljon. Tényleg nem vagyok másra jó, minthogy egy ágytálat kicseréljek a kórházban. Rémisztő belegondolni abba, hogy sokak szemében csak egy buta nő lehetek, aki csak ágybetétnek jó.