Ha egyszer tudom, hogy mi a probléma velem, miért vagyok annyira lusta és miért félek annyira, hogy tegyek ellene? Mit kellene rendbe tennem magamon, hogy ne csak vegetáljak?

Én beszari ember vagyok, kisgyerek. Félek felelősséget vállalni, nem merem kimondani, ha probléma van, inkább magamba fojtom érzéseimet. Mindennek tetejében lusta vagyok tenni ez ellen, félek is. Félek ismerkedni, soha nem volt barátnőm éppen ezért, és nem is érzem rá magam késznek. Változtatni pedig nem változtatok, vegetálok tovább, és elnézem, ahogy rombolom magam. Szeretnék nem ilyen lenni, de megtorpanok, ha már tenni is kellene érte valamit. Nem tudom pontosan, miért. Szerintem azért, mert félek az új dolgoktól, a változástól. De hogy ennek hol vannak a gyökerei, azt nem tudom. Vagyis érzem, és úgy érzem, a szüleimhez köthető. Sosem kellett nagy kérdésekben saját döntéseket hoznom, sokszor volt az, hogy tettem, amit ők mondtak, mint valami robot. És ez valahogy ennyire elburjánzott bennem. Mikor például egyetemet és szakot kellett volna választanom, ott is inkább mások döntöttek helyettem. Két lehetőség közül kellett választanom, és igazából azt is a volt osztályfőnökömnek köszönhettem. Gyakran csak mint egy hajós, sodródtam az árral, de szeretném végre kézbe venni az evezőt.

Külsőleg és belsőleg is rendbe kellene szednem magamat. Sajnos rengeteg dologgal úgy vagyok, hogy az utolsó pillanatra hagyom azokat, így gyakran függtem és függök a szerencsétől is. Fogynom is kellene, és akárhányszor próbáltam meg, kudarcba fulladt. Ezt is inkább tehernek éreztem, és nem leltem meg benne az örömöt, amit persze idővel fel is adtam.

Miért ilyen nehéz, és hogyan vegyem rá magam, hogy fejest ugorjak a változtatásba? Tudom, hogy ez így nem mehet tovább, boldogtalan, kiegyensúlyozatlan vagyok, és semmit sem ér így az életem.

21/F