A jók miért lehetnek csakis kizárólag jók?

Világéletemben csendes, visszahúzódó és természetesen önbizalomhiányos lány voltam. Ezen szeretnék változtatni, de folyamatosan ingadozom, egyszer fenn, egyszer lenn.

Még most is tisztán emlékszem, amikor alsós koromban pár lánnyal együtt rohangáltunk a folyosón össze-vissza, és legfőképp engem szidtak le érte, sarokba állítottak, mert soha nem csináltam ilyet azelőtt. Persze aki alapból rosszabb magatartású volt, azoknak simán elnézték. Én voltam a "csendes nyuszi" - így jellemzett egyszer anyukámnak a napközis tanár.

Most bő 10 évvel később, 20 évesen is ebben a cipőben járok. Egyszer merek valamit másképp tenni, meg vagyok szólva. Egyszer elkéstem tanóráról és megjegyezte egy osztálytársam, hogy "úristen, elkéstél!" Egyszer rám szólt a tanár, mert beszéltem a padtársamhoz és megjegyezte egy másik osztálytársam, "Pedig ő sosem tesz ilyet!"

Egy ismerősöm kérdezte, hova járok bulizni. Mondtam, hogy a másik városba (fél órára lakom a megyeszékhelytől) és bevágta, hogy "mit szólnak erre otthon?"

Később már a nagyszüleim is beszóltak, hogy nem kellene eljárnom a másik városba.

De ha nem megyek sehova akkor azért vagyok megszólva. Egyszerűen senkinek nem jó semmi, és csak arra jó, hogy felidegesítsenek.

Miért nem néznek ki belőlem semmit? Miért nem lehetek kicsit sem "rossz"? Annyira frusztrál, hogy a fenti tulajdonságaim miatt úgy kezelnek, mint aki egy szerencsétlen flótás és semmit sem ér ebben a világban..