Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » A lányoknak nehezebb? (hosszú...

A lányoknak nehezebb? (hosszú lesz)

Figyelt kérdés

Na először is szeretném leszögezni, hogy nem vagyok feminista.


Kiskorom óta vártam, hogy legyen egy férjem, akiben megbízom, lesznek gyerekeink én majd főzök mosok, ő meg eltartja a családot. Szóval régen így láttam a helyzetet. De a napokban beszóltak nekem (nem részletezném túlságosan) kb olyanokat mondtak, hogy csak egy nő vagyok, semmit se érek stb. Szóval az ilyen hímsoviniszta megjegyzésektől nagyon dühös lettem, és elgondolkoztam. A lányok menstruálnak, szülnek. Sok fájdalmat élnek át. És a férfiak? Ők eltartják a családot (ez a legtöbb válasz a feminista kérdések alatt). De vannak olyan nők is akik eltartják szintén magukat, és mondjuk a nem tudom hány gyereküket válás után. Tudom, hogy furcsa, hogy ezt mondom, de én nem akarok így gondolkozni, mert nem akarok és nem is tervezek feminista lenni. Tudom, hogy egyenlőek vagyunk, csak felvetődött bennem ez a kérdés. Ja, és az is, hogy régen (pl. ókor) miért pont a nők voltak az alacsonyabb rendűek? miért alakult így? Előre is köszönöm a választ, és kérek szépen mindenkit, hogy ne vegyék magukra amit írtam, nem bántásból írom, csak mert felvetődött bennem :)



2014. dec. 6. 20:06
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 21/87 anonim ***** válasza:
Mert ha vannak testépítő nők, akkor valós izomzattal rendelkezők miért ne lehetnének? Nem arra akartam kilyukadni, hogy pont ők lesznek erősebbek bármelyik férfinél, ez csak egy példa volt, mert másfajta sportot éppenséggel nem tudtam felhozni, ahol az erő dominál.
2014. dec. 6. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/87 anonim ***** válasza:
20%

„Mi az, hogy csak mosolyognia kell? Igen a férfi kezdeményez, de nyilván olyan lánnyal akar járni, aki értelmes, kedves, humoros, tud viselkedni.”


És? Ez kb. kimerül a csak mosolyogniban. Ezek alap elvárások. Ezzel szemben férfiként legyünk határozottak, szórakoztatóak, céltudatosak, de kellően lazák, spontánok és egyszerre tervezettek, és persze, gazdagok, jóképűek, intelligensek bla-bla, és akkor nem leszünk elküldve a bánatos francba, valami iszonyatosan bunkó stílusban. És talán nem leszünk porig alázva.


„Van jó pár mérnök, informatikai és természettudományi szak, tudtommal ezekre sokkal alacsonyabb is a ponthatár, mint mondjuk egy turizmusra, tessék oda menni és nem kell magolni.”


A jó szakokról elmondható, hogy nem bekerülni nehéz, hanem bent maradni. Orvosira járok. Egy nagy agyatlan magolás az egész. Habár meg is látszik a szakon, jelenleg kb. kétharmad a lányok aránya. Ennyit arról, hogy el vannak nyomva.


„A vizsgán meg nincs előnyük, legalábbis én még olyat soha nem láttam de még nem is hallottam ilyet ismerősöktől sem, hogy valaki azért ment át a vizsgán, mert bejött a tanárnak.”


Ha nem tudsz semmit természetesen az bukta. De én már láttam párszor, hogy azért kapott jobb jegyet a csaj, mert jól nézett ki, vagy azért lett jobbra értékelve az előadása.


„És nem csak férfi tanárok vannak és nem csak vékony, nagymellű és szép arcú hallgatók.”


Jogos érv.


„Szóval mit is kapunk ingyen?”


Újra leírom. Párkapcsolatok, amiért tényleg ha nem vagytok bűn rondák SEMMIT nem kell tennetek csak mosolyogni. Egyetemig a teljes közoktatás nektek kedvez, a mérnökszakokat leszámítva a felsőoktatás is (az adott szak rovására, mert ez például orvosin baromira nem jó, nem az, hogy sok a lány, hanem a magoltatás), továbbá egy csomó apró előjogotok van. Apró dolgok amik sokat számítanak. Én például egy elég érzékeny lelkű férfi vagyok és iszonyatosan szenvedek amiatt, mert ez a mai társadalomban egy férfi számára nem megengedhető. Nem lehetsz sebezhető, mindig határozottnak és erősnek kell lenni. Egy nőnél ilyen elvárás nincs.


„Azt pedig ne felejtsd el, hogy nagyon sok férfinek az az elvárása,”


Te választod ki, hogy kivel vagy kapcsolatban, senki nem erőlteti rád. Szóval ez az érv Bullshit.


„Még ha van is egy kis előny az egyetemen, ha 25 év felett jelentkezik egy nő egy állásra és nincs gyereke azért nem veszik fel, mert biztos gyereket akar majd, ha van gyereke akkor meg azért, mert teljesen természetes, hogy ha beteg a gyerek, a nő marad otthon vele.”


Ezzel egyetértek, pontosabban nem tapasztaltam, de elhiszem. És meg is említettem, hogy a „munka világáig”. Ettől függetlenül a munka világában sem igazán jó veletek dolgozni és a hátrányos megkülönböztetésnek szerintem sokszor a nő mentalitása az oka. A pipiskedés, a hiszti, a munka alól történő kibújás. Persze ismételten hangsúlyozom, hogy ez nem minden nőre jellemző.


Szóval nehogy azt hidd, hogy a nőknek annyira könnyű,”


Egy fiatal még nem dolgozó nőnek baromi könnyű a kérdező pedig annak tűnt.


„szerintem összességében sokkal nehezebb, mint a férfiaknak.”


Ez viszont igaz. Egy nő kevésbé szabad, ha családot akar megtörik a karrierje, ráadásul velünk ellentétben ki tud futni az időből. Egy negyven-ötven éves férfi még lazán alapíthat családot egy azonos korú nő már nagyon nehezen. Ráadásul a nők habár tovább élnek de rosszabbul, csúnyábban öregednek és a szépség az ő személyiségüknek sokkal szervesebb része (sok nőnek ez az egyetlen értéke). Jó és ide még fel lehet sorolni a menstruációt, aki viszont a szülést negatív kontextusban hozza fel, az nem érdemel gyermeket, szerintem a világ legszebb dolga a szülés és az anyaság és férfiként sajnos mi ezt a csodát soha nem élhetjük át.

Továbbá egy nő sokkal könnyebben marad élete végén egyedül, ami szerintem borzalmas lehet.

2014. dec. 6. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/87 anonim ***** válasza:
40%

15:

nem tudom mire írtad de ettől még tény hogy a férfiak fizikailag erősebbek általában.


17:

99% hogy legalább 2x annyit tudok a nemi kérdésről mint te.


attól hogy van egy véleményed, a valóság az, hogy a férfiak többet dolgoznak, veszélyesebbet, mégis az átlagfizetésük ugyanannyi.


lehet nyafogni a női testépítők miatt, de aki izmos karokat akar, az fogadja el azt is hogy a férfiak többsége nem a férfi jellegű nőket szereti.


a férfiak teljesítőképessége megint mérhető dolog, és nem vélemény kérdése. nem is olvasom tovább, sajnos a nők többsége ilyen, hogy lusta utánanézni a tényeknek, és képtelen uralkodni a sértődöttségén.


18:

a férfiakat nem érdekli a humorod meg az eszed, értelmes / humoros nőt eleve nehéz találni, nemhogy a kettő egyszerre. a nők többségének elég gyatra a humorérzéke.

hinni meg sokmindent lehet.


20: nem köztudottan hanem közhelyesen. tudományos szempontból valótlan állítás, szokás szerint az érzelemfeministk ál-érve.

2014. dec. 6. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/87 anonim ***** válasza:
22%

"A nő képes lett volna véghez vinni mindent, amit a férfi, de nem volt praktikus "


Jót nevettünk.


Van újabb vicced??

2014. dec. 6. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/87 anonim ***** válasza:
73%

" Ezzel szemben férfiként legyünk határozottak, szórakoztatóak, céltudatosak, de kellően lazák, spontánok és egyszerre tervezettek, és persze, gazdagok, jóképűek, intelligensek bla-bla, és akkor nem leszünk elküldve a bánatos francba, valami iszonyatosan bunkó stílusban. És talán nem leszünk porig alázva. "

"Újra leírom. Párkapcsolatok, amiért tényleg ha nem vagytok bűn rondák SEMMIT nem kell tennetek csak mosolyogni."


Én pedig leírom mégegyszer, hogy a párkapcsolatért egy nőnek is tennie kell, vagy ha nem, mert a férfinak annyi az elvárása, hogy mosolyogjon a lány, a személyisége, hogy intelligens-e, van-e humora, mik a tervei stb. nem érdekli, az az ő baja, nem a nők tehetnek arról, ha egy férfit csak a külső érdekel. Egyébként meg ha csak ilyen nőkkel találkoztál, akik flegmák és a földig alázva elküldenek a fenébe, ha nem felelsz meg az irreális elvárásainak az azért van, mert általában ők szinglik, mert akik beérik egy halandóval is, azok hamarabb találnak párt. A másik ok, hogy ők feltűnőbbek, általában a plázaribiknek szokott ilyen hatalmas elvárásaik lenni.



"A jó szakokról elmondható, hogy nem bekerülni nehéz, hanem bent maradni. Orvosira járok. Egy nagy agyatlan magolás az egész. Habár meg is látszik a szakon, jelenleg kb. kétharmad a lányok aránya. Ennyit arról, hogy el vannak nyomva."


Nem azt mondtam, hogy el vannak nyomva, hanem hogy nincsenek olyan nagy kiváltságaik. Az meg miért érdekes, hogy 2/3 a lányok aránya? Oda az egyik legnehezebb bekerülni, nekik sikerült. És te választottad az orvosit, gondolom sejtetted, hogy elég sokat kell majd magolni, ez elég köztudott az orvosiról. Ezek után mégis ezt választottad, nem kötelező oda járni, ha ennyire nem tetszik a magolás.



"De én már láttam párszor, hogy azért kapott jobb jegyet a csaj, mert jól nézett ki, vagy azért lett jobbra értékelve az előadása."


Biztos van ilyen, én még nem találkoztam ilyennel, de attól függetlenül nem mondom azt, hogy soha nem történhetett még ilyen.



"Én például egy elég érzékeny lelkű férfi vagyok és iszonyatosan szenvedek amiatt, mert ez a mai társadalomban egy férfi számára nem megengedhető. Nem lehetsz sebezhető, mindig határozottnak és erősnek kell lenni. Egy nőnél ilyen elvárás nincs."


Nem kötelező fejet hajtani a társadalmi elvárások előtt, sőt, pont az a tiszteletreméltó, aki fel meri vállalni magát. Egy nőnél lehet, hogy ez pont nem elvárás, de van millió másik. A háztartási munkákat is azért írtam példának, mert még mindig általános elvárás, hogy munka mellett is a nő csinálja egyedül. Természetesen attól még nem kötelező, mindenki úgy csinálja, ahogy jónak látja, de általánosan attól még így van. De ott van még, hogy legyen gyereke x éves koráig, ha hamar visszamegy dolgozni, karrierista, ha nem, akkor ingyenélő.

2014. dec. 7. 01:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/87 anonim ***** válasza:
100%

22: Hát van gond, nem is kicsi... Talán bele se kéne kezdenem.


Nálunk is van olyan női tanár, aki jobban csípi a férfi hallgatókat, és bátrabban osztogatja nekik az 5ösöket szemináriumon, vagy olyan, aki a szimpatikus diákoknak kicsit feljavítja a jegyét nemtől függetlenül, mégse sírom tele vele az internetet. Az se feltétlen előny, ha túl csinosan nézel ki, mert lehet a másik vizsgáztató pedig nagyon nem fogja értékelni. Vagy épp túlságosan fog tetszeni neki, és egy-két dologért cserébe megadja azt a fránya jegyet.


Olyan nincs, hogy egy kapcsolatban egy embernek nem kell semmit sem tennie, de ha ez a mentalitásod, ne csodálkozz, ha egyedül vagy. Gondolom hallottad már azt a mondást, hogy megszerezni könnyű, de megtartani nehéz. De megszerezni se éppen feltétlen könnyű, ha nem úgy nézel ki, mint egy modell.

Ha meg úgy nézel ki, akkor az lehet a baj, mert csak dísznek és használati eszköznek akarnak használni a pasik, vagy éppenséggel kitúrnak az irigyeid, vagy egyből azt gondolják, hogy nagyképű ***** vagy.


De visszatérve, ha az a véleményed, hogy semmit se kell beletennie egy nőnek a kapcsolatban, nyilvánvaló, hogy semennyire sem tiszteled őket...


Az látszik, hogy sebzett lelkű férfiú vagy, de képzeld el, hogy nem csak a férfiakkal szemben vannak elvárások. Szerinted egy nőnek nem kell határozottnak vagy erősnek lennie? (Amúgy ha saját bevallásod szerint is döntésképtelen, gyenge alak vagy, csak gratulálni tudok a pályaorientációdhoz, hogy olyan szakmát választottál, ahol emberi életeket kell mentened, sorsokról kell döntened. Ráadásként a jövőbeli pácienseid 50%át annyira nem bírod elviselni, hogy az interneten kell pocskondiáznod.)


Egy nő is szembenézhet ugyanolyan nehézségekkel, mint egy férfi, amikor lehet csak magára van utalva. Ugyanúgy meg kell oldania anyagi, párkapcsolati gondokat, érhetik őket csalódások, halálesetek, diszkrimináció, megalázhatják őket, stb.

Magyarán, mint bármelyik másik embert...

De ha már elvárásokról papolsz, a nőkkel szemben is számos elvárás van a feljebb említett dolgokon kívül.


"Jó és ide még fel lehet sorolni a menstruációt, aki viszont a szülést negatív kontextusban hozza fel, az nem érdemel gyermeket, szerintem a világ legszebb dolga a szülés és az anyaság és férfiként sajnos mi ezt a csodát soha nem élhetjük át."


Tessék, például egy. Mindenképp örülni kell a szülésnek, mert különben elítélnek az emberek, mikor valószínűleg a legfájdalmasabb dolog, amin egy nő keresztülmegy élete során. És ha ne adj isten egy rossz szót szólsz, még megkapod, hogy meg se érdemled a gyereket. Ezen felül ott vannak a kétségek, hogy mennyire lesz jó anya, mennyire tudja jól felnevelni a gyereket. De persze akkor is elítélnek, ha már a teherbeesés pillanatától nem érzed magad igazán anyának. Aztán ott van az is, hogy mennyire fognak utána visszavenni a munkahelyre, hogyan fogod megoldani a gyereknevelést és a munkát egyszerre, mert nem mindenki mögött vannak nagyszülők vagy pénz dadára. Persze ugyanúgy vezetni kell a háztartást közben és adni magadra, mert lehet máshol keresi a párod a boldogságot, ha már nem talál vonzónak, meg úgy alapvetően megbámulnak a bankban ha slamposan mész be.

Aztán megtalálni az egyensúlyt, hogy mennyi időt fordíts minderre és a párodra, és kreatívnak maradni, hogy fenntartsd az érdeklődést.

És akkor ez csak egy kiragadott szegmens, hogy reagáljak arra a bámulatos gondolatra tőled.


"Egy fiatal még nem dolgozó nőnek baromi könnyű a kérdező pedig annak tűnt."

Miért, neked miért is volt olyan nehéz munka előtt? Olyan SOKKAL nehezebb?

Mindenkinek kell olyan tárgyakat tanulnia, amihez nincs sok tehetsége. Én sem humán beállítottságú vagyok, valahogy mégis végigvittem a tanulmányaimat.



Volt olyan osztálytársam, aki molesztált a nevelőapja, otthon. Nem hittek neki, és berakták egy kis lakásba 16 évesen, és azt csinálhatott magával, amit akart, és úgy tartotta fenn magát, ahogy akarta. Vagy volt, akinek ápolnia kellett a szüleit, mert súlyosan betegek lettek és a táppénzt valahogy úgy kicentiznie, hogy megéljenek belőle. Ezeknek az embereknek biztos nagyon könnyű életük volt, mint fiatal, nem dolgozó, vagy éppen dolgozni kénytelen nő. És ezek nem extrém példák. Mindenkinek van valami csomagja, amit cipel magával, ezek is sajnos elég általánosak. Nem tudhatod kinek mivel kellett szembenéznie. A problémák nemtől függetlenek...

2014. dec. 7. 02:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/87 anonim ***** válasza:
0%

22:

nem igaz hogy összességében nehezebb.


vannak jogos érvek közte de a párkapcsolat és a biztos anyagi háttér 2 nagyon fontos téma, és ebben a nőnek nem kell teljesítenie.

hiába magányos a nő 60-80ig, ha a férfiak többségének soha az életben nincs esélye rendes párkapcsolatra, hiába nehezebb 40 felett munkát találni, ha 18-30 évesen mindent alád raknak, és úgyis a nő helyett dolgozik a férfi.

a női lét kevésbé stresszes, ez pedig alapvetően meghatározó az élethossz / boldogság szempontjából, ami látszik is.


25:

ez egy tipikus klisé hogy csak "plázaribiket kerget" minden férfi. ez általában egy önmetegetés, hogy te miért vagy jobb azoknál a nőknél akiket lenézel.


te mint heteroszexuális nő, nem igazán rendelkezhetsz tapasztalattal egy igényesebb férfi próbálkozásairól. és kevésbé érdekel téged mások helyzete.

de én képes vagyok beleélni magam egy nő helyzetébe, és elismerem, mennyire lehet unalmas/kiábrándító, hogy naponta 10en akarnak megfektetni (most hogy mik az okai ennek, egyelőre hanyagoljuk).

viszont a férfi élete úgy néz ki, hogy naponta 10x kell dolgoznod azért, hogy megkapd ezeket a bunkó elutasításokat. úgy, hogy a nők többsége eleve a "plázaribi" kategóriában van.


sok fiúval beszéltem már, akinek csak annyi elvárása volt az élettől, hogy legyen mit enni meg legyen egy barátnője, de soknak nem sikerül. (hogy miért ez is külön téma)

és akik barátnőt akartak általában megelégednének olyan lánnyal, aki nem bűn ronda és lehet vele beszélgetni.

de a probléma itt kezdődik, hogy a nők 99%a arra lusta, hogy igényesen nézzen ki(és az igényes nem azt jelenti amit a nők annak hisznek), vagy 2 mondat után elmegy az életkedved miatta, így mint férfi nincs könnyű dolgod.


az, hogy magukat átlag felettinek képzelő emberek milyen elvárásokat hisznek valósnak, vagy mit olvasnak a magazinokban, nem biztos, hogy úgy is van, vagy a többségre igaz.

a férfiak TÖBBSÉGÉT sosem fogja érdekelni a nő személyisége, egy nőnek nincs szüksége humorra és intelligenciára, és a nőnek többnyire olyan nincs is.

2014. dec. 7. 06:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/87 A kérdező kommentje:
wow nem hittem volna, hogy ennyien hozzászóltok :D köszönöm mindenkinek a véleményét, bár nem mindegyikkel értek egyet, de tiszteletben tartom. Amúgy írtam, hogy pár dolog azérrt van amit nőként el nem cserélnék. Ebbe a gyermekszülés is beletartozik :) szóval köszönöm, hogy őszintén elmondtátok a véleményeteket :) még ha valakinek van véleménye nyugodtan írhat még :)
2014. dec. 7. 10:53
 29/87 anonim ***** válasza:
92%
Utolsó, aki nem képes találni magának egy barátnőt úgy, hogy kb semmi elvárása nincs, annak talán el kéne gondolkodnia azon, hogy lehet, hogy vele van a baj. Például nem akarnak olyannal kezdeni, aki ilyen véleménnyel van róluk, mint te.
2014. dec. 7. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/87 anonim ***** válasza:
22%

29:

3 különböző dolgot mosol össze, de nem is erőltetem, látszik hogy nem észérvek vezérelnek.

2014. dec. 7. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!