Egyedül, de mégsem magányosan. Van aki így szokott lenni?

Én fura vagyok.

Van, hogy magányos vagyok, és vágyom a társaságra, viszont van, hogy különösen élvezem az egyedüllétet, azt, hogy senki sem zavar játék illetve rajzolás közben. :3 Amikor élvezem az egyedüllétet, az élvezetem tárgya az, hogy a magam ura vagyok, nem kell mások gondolatait figyelembe venni. Néha akár vásárolni is elmegyek egyedül, és élvezem, mert tényleg azokat, és csakis azokat a boltokat, ruhákat nézem meg, amik ÉRDEKELNEK.

Amikor társaságra vágyom, és magányos vagyok, az azért van, mert sok rossz történik velem, és jó lenne egy támasz, akiért érdemes végigcsinálni, keresztülmenni a sok fájdalmon.

19/L

Mondjuk mert nem szégyelli csak nem tudja mit csináljon.

Én is ebben a cipőben járok.

Én mindig a jövőmre gondolok. Persze nem mindig.

Zenét hallgatok,játszok olvasok valami érdekeset.

De ami igazán eltünteti azt a szar érzést az az hogy a jövőmre gondolok. Hogy pár hónap vagy év múlva már nem itt leszek. Ennél már csak az a rosszabb ha van valaki akit szeretsz és nem lehetsz vele. Na az kész lelki kín..

Második. Ez teljes mértékben velem is így van. Magányosok klubbja van itt :D

26F

Folyamatosan ilyen helyzetben vagyok. Munkamániás lettem, szabadidőmben is azon agyalok. Ha tehetem túlórázok, ha nem, akkor pedig otthon takarítok, olvasok, netezek, vagy épp utazok, céltalanul bóklászom a városban.

Sokszor azon gondolkodom, hogy mikor lesz már vége az életemnek, van-e így értelme élni.

Én IMÁDOK egyedül lenni!!! (=

Gondolkozok, álmodozok, tervezgetem a jövőmet, zenét hallgatok, rajzolok, sportolok...

Én mindent szívesebben csinálok egyedül, mint társaságban.