Mitől van valakinek önbizalma, önbecsülete, öntisztelete, önszeretetet?

Ez jó kérdés. Kíváncsi vagyok a válaszokra, csak azért írok, hogy vissza tudjam nézni. Amúgy nem tudom.

Azért jó kérdés, mert én meg az ellenkezőjét nem tudom elképzelni. Nekem csak úgy van...

Szerintem inkább az az alap, ha van. És az tud valahogy megszűnni.

Neked soha nem is volt?

Egyetemi hallgatóként látom sok évfolyamtársamat, hogy buli, fanta, haverok van állandóan. Aztán amikor már csak néhány nap van hátra a vizsgáig, akkor éjjel nappal tanulás. Aztán parázik, hogy vajon átcsúszik-e?

Ha év közben is tanulsz és a vizsgaidőszakban is tisztességesen odateszed magad, akkor a vizsgaterem előtti folyosón már nincs szükséged idegesen lapozgatni a jegyzeteidet.

Szóval van minden napra feladat. Ha azokat időben megcsinálod, és nem lógsz helyette, akkor nem gyűlik a fejedre, és minden nap elégedett lehetsz magaddal, hogy a tervet teljesítetted.

De ha állandóan igyekszel elbliccelni a feladataidat, és az esetek többségében mással foglalkozol, mint amit valójában tenned kellene, akkor tényleg nincs meg a jól végzett munka nyugalma... és nem vagy büszke magadra...

Szerintem összefüggésbe hozhatóak ezek az erények, azzal, mennyire sikeres valaki, mennyiben tudja érvényre juttatni önmagát (önismeret alapján) és megvalósítani céljait. Ehhez konkrét és reális (mindennapi, de lehet rendhagyó is időnként, szóval kisebb-nagyobb, ilyen-olyan), változatos célok kellenek természetesen.

Attól, hogy csak létezünk és telnek napjaink, nemigen lehet önbizalomra stb. szert tenni.

#5-ös kiegészítése:

A céloknak sajátnak, tehát személyesnek, személyre szabottaknak kell lenniük. Nem elég pusztán valaki másnak a kedvére tenni.

[link]

Szerintem érdekes és válasz valamennyire a kérdésedre. (Ne tévesszen meg a link! Nem Johnny Depp-ről szól!) :)

Attól, hogy a szülei kora gyerekkorától fogva azt tükrözték neki: "szeretlek, becsüllek, és bízom benned". És agy is nevelték.

Akinek csak mondták, de a cselekedeteikkel az ellentétét tették, annak nincsen.

Nem tudom, hasznos-e egy 10 éves kérdésre válaszolni, de mivel engemet is foglalkoztat a dolog, lenne pár észrevételem.

Sajnos rossz önértékelést "kaptam" a szüleimtől, így fiatalon sok olyan méltatlan dologba belementem, ami ma már kizárt lenne. Rossz párkapcsolat, de kapaszkodtam bele, mert azt hittem, hogy ha elengedem, nem lesz másik. Ugyanígy rossz munkahelyek, kiszolgáltatott életforma, mások érdekeit a magamé elé helyezés stb.

Majd tudatos önfejlesztéssel eljutottam, hogy jobbat érdemlek, hogy tisztelem önmagamat és ennek megfelelően élek. Azt a lényt, aki bennem lakozik, nem teszem ki méltatlan helyzeteknek. Ez az alapelv aztén megvéltoztatta az emberek hozzám való viszonyulását is.