Mi jellemző a visszahúzódó emberekre, és hogy viszonyulnak egy olyanhoz a társaságokban?

Itt kb mindent megtalálsz, amit a visszahúzódó emberekről tudni kell:

[link]

[link]

Társaságok nem igazán tolerálják őket, de egy introvertnek nincs is erre szüksége:)

"Társaságok nem igazán tolerálják őket, de egy introvertnek nincs is erre szüksége:)"

Ez baromság. A tipikus extrovertált emberek közül a kihaénnem bunkó melldöngető feltűnési viszketegségben szenvedőkre nincs szükségünk. Egyébként sok introvertált ismerősöm beleértve engem is kedveli a társaságot, csak bizonyos időnként egyedül is szeret lenni.

Én is inkább a csendes embereket szeretem, főleg ha náluk is kiegyensúlyozottságból ered a szükségesre szorítkozás a társalgásban is. Velük jó beszélgetni, mindig tudunk egymástól tanulni ezt-azt, és humorban sincs hiány sose. Ez nem általánosítás! :D A sima visszahúzódó, vackába visszarúgdosott, elesettebb barátaink is rendkívül éles elméjűek többnyire, és érdemes rájuk figyelni. Mondjuk valószínűleg kell egy óvatosság, ha a legnagyobb jóindulattal és kellő tisztelettel valami építő jellegűt próbálsz elhinteni bennük magukról, és előfordulnak félreértések, néha egész sokat kell körözgetni ilyesmik miatt, de összességében ők keresik az egyensúlyt és előbb-utóbb az először említett, teljesen felnőtt lelkületű emberek közé fognak tartozni ők is. Annak minden komolyságával és komolytalanságával együtt. :)

Akinek alaptermészete a visszahúzódás, az többnyire gondolkodó, van értelme meghallgatni a gondolatait. Aki inkább már akkora Rambo, hogy még tandemezni is egyedül megy, az lehet, hogy annyira a falai mögé húzódik, hogy nincs is értelme szóba állni vele, mert csak a szerepeit találod otthon. Érdekes módon a harsány bunkó szerepe is köztük lehet, sőt!

Hát. Én pont az a nagyon, már már betegesen visszahúzódó fajta vagyok, és az osztályban pölö nemigen foglalkoznak velem, csak ha kell valami. Hogy részletesebb legyek; szünetben ülök a helyemen csöndben, és figyelem az embereket, rámosolygok valakire, visszamosolyognak, a körülöttem lévők viccein ugyanúgy nevetek, és amikor látják, hogy hallgatom a beszélgetést kiszélesítik a kört, hogy én is halljam, és beletudjak szólni, de nem várják el ezt és nem is erőltetik. Ez a szerencsés eset, imádom őket.♥

A másik, táborban például ha csendben vagyok, komolynak titulálnak, és mintha az egy betegség lenne, ott hagynak a francba. Egyszer szeretnék nem megszólalni, onnantól esélyem sincs abban a társaságban.

Egyszer, mikor ugyanígy kihagytak egy csapatból, (akiket mellesleg évek óta együtt jártam egy helyre), egyedül sétáltam a parton, egy fiú odahívott magához, hogy miért vagyok egyedül. Elég rossz napom volt, és ő meg nem beszélt magyarul, szóval angolul kellett kommunikálni, én meg nem hogy magyarul, angolul megszólalni... :D Addig beszélt hozzám türelmesen, még hajlandó voltam válaszolni, teljesen legyűrtem ezt a falat. Ő lett az egyik legjobb barátom, és utána közös barátunk lett egy nagyon jó barátnőm, és a későbbi barátom. Szóval, teljesen különböző módokon tudnak reagálni rá. c: