Mit tudtok/szoktak elmondani úgy általánosan a németekről? Pl, mint, hogy a Svájciak pontosak, lehet, hogy nem igaz sokakra, de ezt mondják az emberek, szóval ilyesmiket.
Frankfurtban is jó élményeim voltak, ez egy külön fejezet lenne :)
Ami Észak (és többi rész) Németországot illeti:
A 90-es években bebarangoltam egész Európát, de különösen Németországot. Nem turistaként, aki hozza a pénzt, sem pedig vendégmunkásként aki megteremti. Többek között az is motivált, hogy az embereket úgy ismerjem meg, amilyenek, a saját kötegükben, és olyankor, amikor nem érdekeltek benne, hogy megjátsszák magukat. Így aztán jótékony célú gyűjtéseken vettem részt: apró csecsebecsékkel házaltam, árusítottam, adományokat gyűjtöttem. A pénzt valóban arra fordították, amire kértem, de annyi ellenséges és bizalmatlan reakcióval sehol nem találkoztam, mint az északi porosz részen (ugye a volt NDK-ban). Többnyire azt se hitték el, hogy magyar vagyok, már ha szóba álltak velem egyáltalán. A napjaim legnagyobb része abból állt, hogy több százan szó nélkül rám vágták az ajtót amint megláttak.
És nem a kevéssé bizalomgerjesztő külső miatt, mert ugyanezzel(!) a "szegény koldus" képpel kopogtattam be a déli és nyugati részeken is, ahol sokan meghívtak ebédre, beszélgettek, tanácsokat adtak, stb. de ha legalább egy pohár vizet kértem, nem utasították el.
Frankfurt középre :D
Frankfurt egy fontos nemzetközi közlekedési csomópont, egy üzleti- hivatali központ, tele van irodaépületekkel, bankokkal, bevásárlóközpontokkal, sokan csak dolgozni járnak be.
Történetesen akikkel ott ügyem volt, ott az ügyem többé-kevésbé hivatalos volt: vagy utas voltam, vagy vendég, vagy ügyfél, vagy munkatárs. Az alaphang így mindig kellőképpen udvarias és előzékeny volt. (Persze nem tudom, mennyire a személyemnek szólt ez, vagy az adott "szerepemnek".) Mindazonáltal a legnagyobb "kellemes csalódásaim" itt voltak a nagyvárosokkal szembeni előítéleteimhez képest.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!