Hogyan tudnék rendet rakni a lelki dolgaim között?

Ha depis vagy akkor ezen eléggé elgondolkozhatnál. Még ha nem teljesen igazad rád, akkor is gondolkozz el ezen...

"OLVASD EL ÉS MÁSHOGY FOGD FEL AZ ÉLETED!!!

A szobádban ülsz, az ajtó zárva. Egy toll és egy papír az asztalon... A kezed remeg, nem tudod hogy kezzd. Egy búcsúlevél a családodnak. Mert úgy érzed senki sem ért téged, senki nem tudja min mész keresztül. Senkit nem érdekli, hogy élsz vagy nem... Ez az az éjjel, amikor ennek vége szakad. Lassan az ágyba mászol, és utolsó lélegzeteidet veszed, sötétségbe meredő tekintettel. Senkit sem érdekelsz, ugye? Nos, talán rosszul gondoltad. Kedd van, másnap reggel 6:30. Anyukád jön, és az ajtódon kopogtat. Nem sejti, hogy bármi baj lehet, és megismétli. Nem tudja, hogy nem hallod, nem tudja, hogy elmentél. A nevedet kiabálja és kéri, hogy nyisd ki. Nem kap választ ezért bemegy és ordibálni kezd. A földre zuhan, közbe apukád beviharzik a szobába. Az anyukád erőt vesz magán és odasétál az ágyadhoz, a tested fölé hajol, sír, üvölt, rázza a kezed. Apukád próbál erős maradni , de könnyek szöknek a szemébe. A mentőket hívja. Anyukád magát hibáztatja, eszébe jut minden pillanat, amikor nemet mondott neked, amikor kiabált veled vagy a szobádba küldött valami hülyeségért. Az apukád magát hibáztatja, hogy nem volt ott neked. Amiért annyit dolgozott, hogy alig láthattad. Senkit sem érdekelsz, ugye? 8:34, az igazgató kopogtat a termetek ajtaján. Az osztályfőnököddel beszél. Az osztálytársaid aggódnak, hogy mi történhetett. Az igazgató bejelenti, hogy öngyilkos lettél. A népszerű lány, aki bunkó volt veled, magát hibáztatja. A fiú, aki mindig le akarta másolni a házid, magát hibáztatja. A gyerek, aki mögötted ült, és dobált téged, magát hibáztatja. A tanár, aki rád ordított, veszekedett veled, mert nem volt kész a házid, magát hibáztatja. Az emberek, sírnak, őrjöngenek, hogy mit tettek. SENKIT SEM ÉRDEKELSZ, UGYE? l4:00, a testvéreid hazaérnek. Az anyukádnak el kell mondania nekik mi történt. A kistestvéred, lényegtelen hányszor veszekedett veled, elvette a cuccaid annak ellenére, hogy megtiltottad, üvöltolötte neked, hogy utál, ezeknek ellenére szeretett téged, te voltál a hőse, a példaképe. Most magát hibáztatja. Miért nem mondta el neked, amikor volt még rá lehetősége? A bátyád hazaér, a kőszívű fiú, aki sosem sír. Magát hibáztatja, amiért szívatott téged. Lyukakat üt a falba, olyan ideges. Nem tudja felfogni, hogy elmentél. Örökre. Senkit sem érdekelsz, ugye? Eltelt egy hónap. A szobád ajtaja azóta is zárva. Már minden más. A bátyádnak dühkitörései vannak. A kistestvéred sír, azt várja, hogy visszagyere. A népszerű lány anorexiás lett. Ők nem tudják elviselni, hogy mit tettek. Apukád depressziós, anyukád nem alszik éjszakánként. A fiú, aki mindig le akarta másolni a házid, most vagdossa magát. De senki se törődik veled, nincs igazam? Senki sen tudja mit mondjon, mindenki sokkolva van. Sírnak és hiányzol nekik. Nem tudnak elválni tőled, még nem, soha! Mindenki kéri, hogy gyere vissza, de te már nem fogsz."

A másik pedig, hogy ez a szöveg úgy néz ki, mint valami motivációs beszédnek a vázlata, ami próbál lebeszélni az öngyilkosságról, miközben ebben a rövid példa-történetben az olvasó csak névtelen senkiket ismer meg, akikkel az olvasó személy szerint éppoly kevéssé foglalkozik, mint ahogy azt a főhős gondolja a történet többi szereplőjéről. Így ez egész egy üres semmi, ami csak még inkább elszomorít, hogy ilyenek vannak.

Nem állítom, hogy nekem bármi fogalmam lenne a dologról, mert még sosem próbáltam öngyilkosnak lenni, de nekem ez a véleményem erről a szövegről. Illetve az, hogy az öngyilkosságról csak olyan ember véleménye vehető komolyan bármilyen szinten, akinek már testközelből volt dolga vele, mindenki más csak üresen szövegel róla.

#2

Nem tudom,de ez nem mindenkinél igaz.Vagyis igen szép amit bemásoltál,és a család tényleg kiborulna de speciel az én esetemben az ismerőseim max szomorúak lennének egy ideig(akár aki mindig betett nekem) de aztán túllépnének ezen,mert egy jelentéktelen embernek ismertek.Eleve olyan pletykákban lett részem,hogy még örülnének is neki,ha meghalnék,mert mindenki úgy tudja,hogy én ilyen meg olyan voltam. :) Ezt nem azért írtam,mert depressziós vagyok vagy esetleg meg akarok magam ölni,ilyenről szó sincs.Az már a múlt.

De,hogy a kérdésre is válaszoljak.Attól függ milyen lelki problémád van?