Követtetek már el jóvátehetetlen hibát az életetekben? Mi volt az?

Nézd lehet hogy fájni fog amit írni fogok de ez az igazság:

Ha elkövettél valamit ami jóvátehetetlen akkor az ezért volt mert bizony tanulnod kell az esetből, le kell vonni a tanulságot. Gondold át hogy mit "tettél" és egy kicsit beszélgess el magaddal, hogy ok ez történt, akkor mit is tanultam ebből?

Tudom hülyén hangzik de ez hat. :)

Hogy mindig a kitaposott úton járok, és több hónapra sőt évre előre tervezem meg ki hogyan fog majd az életembe tudta nélkül "behatást" gyakorolni, hogy képes vagyok a végletekig elmenni hogy minden a tervem szerint alakuljon, és hogy mindent bevetek. Igazság szerint másoktól vonom el az energiát, ahhoz hogy építsem az általam jól kidolgozott "Én" világomat. Nem sajnálom önmagam, sőt fölényesnek mondhatnám a mostani helyzetemet. Hisz minden a "tervek szerint alakul". Hogy tükröt tartok a világnak, és ezáltal soha nem érhetem el életem csúcspontját. Hogy ön magam legyek. Amennyiben ezt a tükröt fenn tartom, márpedig fönn fogom, azt a nyugalmat ami folytonosan keresek, sosem érhetem el. Ezért maradok a jól kitaposott és kiszámítható útvonalamon.

De össze foglalva, igen, mi szerint az hogy hazudok önmagamnak.

Hiába a kor, gyerek vagyok lelkileg. És a felnőtté válás pedig túl fájdalmas, inkább meg sem próbálom.

Második rész. Mikor pedig kérdőre vonnak, teljesen tükrözi azt hogy nagyon is felügyeltek rám a szüleim, bántalmaztak, sőt sakkban tartottak. De mivel ez genetikailag kódolva van bennem, igazság szerint a korral múlik. Nem tehetek róla, ahogy arról sem, hogy nem ismerem fel az érzelmeket.

De ez mentesít a felelősség tudat alól. Elfogadni elfogadtam önmagamat, ugy ahogy de nem teljesen békéltem meg minde részlettel. Abban nyilvánul meg mikor igyekszem valakit belevezetni a jó kis terveimbe, és nem azt reagálja amit vártam volna. Mind arra utal hogy nagyon de nagyon sebezhető vagyok, mert nálamnál sokkal gyöngébbel kezdek. Így erősítem meg önmagamban azt az érzetet hogy sebezhetetlen vagyok.

Avatatlan szemek csodálnak. Kételkedőkre rá ijesztek a kisugárzásommal. Kihasználva az általános állati ösztönt ami mindenkiben rejlik, (menekülés a veszély elől.) Gyengébbeket nem segítem, hanem rontok az átlagos helyzetükön, világnézetemet igyekszem rájuk hullajtani, egy egy morzsáját.

Egyelőre reménytelenül kisgyermek vagyok. Hazudok önmagamnak, a világnak és labilis vagyok. Hmm.

Mit mondhatnék még, mi volt a legnagyobb hibám?

Igen hogy ezeket nem a megfelelő időben és helyen használom. Ezeket az információkat, hanem szükségtelenül. Igen, még valami, az általam dicsőített példaképemben egy dolgot nem láttam meg, hogy bölcs volt. Mert a saját útját és igazát követte, ami valós volt.

Ellentétben az általam kreált emlék képekkel.