Hogyan tudnám elhagyni ezt a rossz tulajdonságomat?
Figyelt kérdés
Korábban soha nem problémáztam azon, hogy hogyan nézek ki, mennyire felelek meg másoknak, egyszerűen csak besoroltam magam az átlagos emberek legaljába. Nem próbálkoztam, de nem is hittem, hogy lehetséges onnan kitörni. Középiskolában elkezdtem felszínessé válni. A legnagyobb kritikusom, a testvérem ébresztett rá, hogy megváltoztam, és nem kéne, hogy ilyennek legyek. Nem bántok senkit, sőt nem is külső alapján ítélek meg másokat, vagy legalább is nem jobban mint más emberek, de még is gonosz megjegyzéseket teszek magamban valamiről ami kiszúrta a szemem. Mindenkin találok valami hibát. Nem szeretném, hogy félreértsétek, nem vagyok rossz ember, csak valami megrontott. Nagyon szeretnék változtatni ezen, úgy gondolom, hogy sok negatív energiától megszabadulhatnék ezáltal, valamint nem helyénvaló az ilyen viselkedés. Mit gondoltok, változtathat valaki ezen, ha nagyon igyekszik?2014. jún. 9. 22:41
1/3 anonim válasza:
Igen, tudsz rajta változtatni. Már el is kezdted azzal, hogy ráébredtél és bevallottad magadnak (nekünk). :)
2/3 anonim válasza:
Konkrétan nem értem mik is ezek a tulajdonságok...
3/3 A kérdező kommentje:
Itt konkrétan csak egy dologra gondoltam, mégpedig a felszínességre. Nem az számít túlnyomórészt egy emberrel való kapcsolat kialakításakor, de azért zavaróan részt vesz benne.
2014. jún. 9. 23:02
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!