Hogyan legyünk szemtelenek?

A segítségeteket szeretném kérni. Eddig azt vettem észre, hogy a csoporttársaim az egyetemen ha a másik csinált butaságot vagy tett valamit, szó nélkül hagyták. Ha én, felfújták. Ha jót tettem, ha rosszat, ha megszólaltam, ha csendben voltam... Egyedül velem mertek flegma hangnemben beszélni... Másokkal nem, velem igen...

Úgy voltam kezelve mint egy kisbaba.

Tegnap ajadtam ki, nagyon durva sorozat után egy utolsó csepp a pohárban... És elkezdtem szemtelen lenni, visszadumálni, trágár szavakat használni... És ezt megjegyezték...

Néha voltak ilyen kilengéseim, de mindig bocsánatot kértem. Most nem fogok. Egyrészt, államvizsgával vagyunk elfoglalva, ez érdekli őket a legkevésbé... (Különben már ők kerestek volna engem). Másrészt ők csak a tegnapi esetet látják, magukat és a modorukat nem, nem látják, hogy pontosan mi váltotta ezt ki nálam...

Ráadásul van valaki, akinek notóriusan írkálok, mert túlaggódom az egészet... Mindig magyarázok... Bocsánatot kérek... Közben ő nála fekete listán vagyok és sosem fog újra megbízni bennem, megbocsátani... Te én mégis fontosnak tartom hogy mindig magyarázkodhak, írjak.

Most azt érzem, hogy elkezdődött egy folyamat a sok megválaszolatlan levél és a csoporttársaim sok izélésétől... És utat akarok neki engedni.

Szeretnék ebben tanácsot kérni. Hogy tudom elérni, hogy ne érdekelhen mások véleménye, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül megvédjem magam és ne úgy legyen ezentúl, hogy nekem más a fontos énnagam nem hanem saját magamnak csak én cagyok a fontos?

Van jó feleselő szövegetek? Ami nem durva, nem trágár, de jól csattan?

És hogy kapcsoljam ki az agyam?

23/L