GYŰLÖLÖM magam, mert nem felelek meg az elvárásaimnak. Én nem a "lehetőségekhez mérten a legjobbat" akarom kihozni az életemből, hanem A legjobbat, különben úgy érzem, hogy az egésznek semmi értelme. Sosem tudok megbocsátani. Milyen életem lesz így?

Rám is rám tör néha, hogy gyűlölöm magam. Egy ideig megpróbáltam szembe menni vele, úgy értem megpróbáltam bemagyarázni magamnak, hogy igazából teljesen jó vagyok. De nem hazudtolhattam meg a saját értékrendemet, hiába próbáltam ködösíteni, nem voltam jó saját magam számára. A saját hangom mindig vádlón szólt a fejemben. Mint egy tudat alatti hangfelvétel, ami folyton ismételgeti: "lassú vagy, béna vagy, rossz a logikád, ne bízz magadban, ellenőrizd újra többször, amit csináltál, különben csak hibákat halmozol. Selejt vagy. Sose leszel hasznos, csak púp vagy a társadalom hátán" A végén teljesen kibuktam. Úgy éreztem megfolyt ez az egész és azt mondtam, hogy ha tényleg csak púp vagyok a társadalomnak, akkor lőjenek főbe, de én nem bírom tovább az önvádaskodást. Nem érdekel mennyivel vagyok rosszabb, mint mások, csak nyugalmat szeretnék.

Ha rám törne az, hogy magamat másokhoz méregetem, behunyom a szemem és a lehető leggyorsabban elfelejtem. Most joggal mondhatod, hogy homokba dugom a fejem, hisz elfordulok attól a ténytől, hogy nem vagyunk egyformák, nem vagyunk egyenlőek, ez az igazság!

Erre olvastam nem rég egy nagyon szép történetet, melyben az igazság fényét a nappal azonosították aztán a végén feltették a kérdést: Meddig bírsz állni a tűző napon?

Néha kell egy jótékony felhő, hogy ne égjünk le, enélkül nem lehet élni. Remélem segítettem.

"GYŰLÖLÖM magam, mert nem felelek meg az elvárásaimnak. Én nem a "lehetőségekhez mérten a legjobbat" akarom kihozni az életemből, hanem A legjobbat, különben úgy érzem, hogy az egésznek semmi értelme."

Nem felelsz meg az elvárásaidnak, tehát be is rántod a kéziféket. "A" legjobb nem éri meg az árát, tekinthető nyugodtan nemlétezőnek, ráadásul ellenőrizhetetlen is, hogy tényleg az "A" legjobb. Ha "úgy érzed", hogy az egésznek nincs értelme, akkor nagy, közös élményünket öntötted szavakba. Erre sokan nem szeretnek gondolni, de tény, hogy van ez a marhanagy, golyó alakú terep, random (?) lepakolnak minket valahova, és pár évtizedet változatos bajlódással töltünk, majd feldobjuk a bakancsot. Jó, sokkal több ez ennél, de az alapállás akkor is ez. Valóban jól esne tudni a célját vagy okát, de az is tény, hogy full ingyen lehet szarni is rá.

"Legszívesebben megölném magam, és elégetném a világot a sok rohadt boldog emberrel együtt. Aztán elégetném magamat is, büntetésképp, amiért ilyen köcsög szemétláda vagyok, aki tönkreteszi más örömét."

Felajánlok neked egy liter jóféle 98-ast fogadásból (döntsd el, hogy benzin vagy alkohol), én arra tippelek, hogy ők se boldogok. Vagy ha egy-kettő mégis, akkor őket kéne figyelmesen hallgatnunk nekünk többieknek valószínűleg.

"mindent az entrópia ural" így azért ne csodálkozz, ha nem válaszolnak egy csomóan. Nettó ökörség, ha nem haragszol. Vagy láttál már egy óvatlan pillanatban elsős fizika könyvet gázfelhővé válni?

"a természetnek pl. az az érdeke, hogy mindenki hülye legyen" A természet a default élettér. Benne éli magát az élet élővé. Persze a gyom is próbálkozik, meg te is. Egy másik ugyanilyen, mint mi, feltalálta a fűkaszát, a gyomirtót, de még a betont meg a fóliázást is, és el is nyeri a fajtánk a jutalmát, ami érdekes módon olyan, mint amiket csinálni is szoktunk: egyszerre jó és rossz. Egyik oldalát se vitathatjuk el a tetteinknek sem, és a következményeiknek sem. Jó és rossz tulajdonságok különböző elegyei.

"amit létrehozunk, az elrozsdásodjon"

Ezen a terepen nincs semmi, ami örök lenne. Talán épp csak a semmi örök. Már ha van, mert lehet, hogy csak egy logikai mellékhatásként lenne érdemes gondolnunk rá. Tehát ez az "ismeretlen játéktér", amibe csöppentünk, mintha ezt az egyet akarná nagyon-nagyon belénk sulykolni saját fő szabályaként: itt semmi nem örök. Minden létrejön valamikor, és el is pusztul valamikor. Átváltozik mássá, szétszóródik, elenyészik. Ezen csak az nem gyönyörködik naphosszat, akit a saját halálfélelme elvakít. Kábé senkit nem ragad magával ez a kép.

"Miért van, hogy az agyatlan hülyék mindent túlélnek, a kifinomult gondolkodású emberek meg gyakran becsavarodnak és a sok idegeskedés miatt korábban halnak?"

Relatív, hogy ki hülye, legalábbis ebben az értelemben. Szerintem simán hülyébb, aki saját magát a megváltoztathatatlan dolgok tengerén foglalkoztatja, miközben megadatott neki, hogy viszonylag kötetlenül teremtsen legalább olyan huszonötezer napon át egy ekkora, szépségekkel eleve nagyon gazdagon megpakolt, monumentális pályán.

"MIÉRT SZÜLETTÜNK ERRE A SZAROS BOLYGÓRA"

Döntéshozónak.

Á, az utolsó kommentelő ismerős. A tesóm mondatait is elemzték, hasonlóképpen. :)

Kommentelő: Nem, unalmas leírni a mondatokat, és mindent kielemezni? Úgyértem, egy szónak lehet több jelentése, nem?:)Akkor, honnan tudod, hogy, mit takar a kérdező?