Ha valakinek kérdéseket teszek fel a bátorságával kapcsolatban, meg hogy verekedett-e már, miért zavarja?

én nem sértődök meg, és válaszolok is.

én embereket verek, és élvezem, mert ebből élek.

sportoló vagyok és karate versenyekre járok, országos, EB , VB, meg sok egyéb még.

Már mint azt mondják, hogy nem és semmi több? Vagy igen de nem hajlandók részletezni? Pedig nem egy túlzottan zavarba ejtő téma az, hogy verekedett-e már az ember.

Én 14 éve tanulok harcművészetet és talán kétszer fordult elő, hogy fizikai kontaktus lett a konfliktusból. Nem szégyen az, ha az ember nem verekedett még. Ha bátortalanságából kifolyólag is nem verekedett még valaki, akkor se fog dicsőségnek számítani, ha esetleg még is sikerül elpattintani az öklét több éves elfojtás után. Póverkodhatnak a koxi-maxi gyurma-gyurkák, hogy levernek akárkit!

Az buta ember neki megy a betonfalnak puszta kézzel, a bölcs megkerüli azt.

A verekedés, ahogy előttem is írták, nem egyenlő a bátorsággal.

Viszont azzal nem értek egyet, hogy csak a primitívebb emberek verekednek. Én nyugis fajta vagyok, inkább szóban intézem a konfliktusokat, és így is volt részem nem egy bunyóban. Ha megütnek, magzatpózban tárcsázod a rendőrség számát? :)

Érdekes egy világ ez. Az egyik oldal szerint akkor vagy menő, ha minden hülyeségét ölre mész, a másik oldal viszont azt mondja, a verekedés alapjában véve primitív dolog. Mintha nem lennének olyan helyzetek, amiket csak erőszakkal lehet megoldani. :)

Hogy a kérdésre is válaszoljak: Szerintem zavarba jöttek attól, hogy kis butus módjára fogod fel ezt a bátorság dolgot. Esetleg az érdekes gondolatmeneted miatt degradálva érezték magukat, mert még nem verekedtek.