Meghalt az egyik legjobb barátom, normális hogy így viselkedem?
Tegnpelőtt halt meg...
Öt hónapja mondta el nekem hogy meg fog halni és nincs sok ideje. Akkor sokkot kaptam, hetekig zombiként viselkedtem, nem ettem, nem ittam, otthon magamban fuldokolva sírtam... aztán ez elmúlt.
Rosszabbul lett, elkezdett leépülni, ekkor váltottam. A félelmet átvette bennem a "nyitás", hogy szembesüljek vele.... Rengetegszer bementem hozzá a kórházba, végignéztem hogy romlik szép lassan az állapota. Volt sírás otthon magamban, kisebb félelem és persze hetekig gyomorideg a telefon mellett. Na meg persze sok sok szeretet feléje.
Aztán nemrég apukája hívott... Várható volt már három hete. Tárgyilagosan tudomásul vettem, hívtam a többieket is, hogy megtörtént... Azót valami ködös ürességet érzek, hazajöttem, minden olyan mint volt, szüleimnél fogjuk ünnepelni a húsvétot, szinte úgy viselkedek mint eddig, de nem olyan vidáman. De szomorú sem vagyok. Tudom hogy nincs többé, de mintha valami fal lenne a szív és az ész között.
Felfogom, hogy mi van, de olyan természetesen veszem. Nem értem magam.
Nem tudok sírni.
Érzéketlen vagyok? Vagy még csak ezután jön a java? A gyász már valójában hónapokkal ezelőtt elkezdődött? Most hol tartok benne? Mi lesz?...
válasza:
válasza:igen, ezen én is gondolkoztam hogy ha pl.balesetben halt volna meg, most biztosan készen lennék.
Úgyhogy fogalmam sincs mi lesz. TUDOM, hogy többet nincs de mégis valami ködös fura érzés van rajtam. Ez is biztos megváltzoik.
Jó tudni, hogy tényleg normális ami történik.
válasza: válasza:"Jó" tudni, hogy nem csak én vagyok így. Bár nekem nem a legjobb barátom, hanem egy közeli ismerős/családtag féle halt meg kb. 10 éve, akkor pontosan ugyanezt éreztem, mint te. Sőt, ez csak nagyjából két éve változott meg. Akkor egyik este fényképeket nézegettem, és egyszer csak elkezdtem sírni, mai napig elő-el fordul esténként. Azt hittem 2 évvel ezelőttig, hogy valami nagyon nincs rendben velem, aztán rájöttem, hogy ez egy védelmi rendszer, "lecsapódott a zsilip", és csak akkor nyílt fel, amikor már tudtam kezelni, de igazából mai napig nem nagyon találtam erre magyarázatot, vagy hasonló példát.
De mint írtam, ő nem állt hozzám olyan közel, akit igazán ismerek és szeretek, nos nem tudom hogyan reagálnék (nem is szeretném megtudni még jóóóó hosszú ideig), de lehet, hogy hasonlóképp.
De nyugi, normális vagy, nem vagy szociopata:)
utolsó, igen, köszi ez a válasz kissé megnyugtatott.. még mindig a nyugalmat érzem, bár biztos vagyok benne hogy lesz egy két ilyen alkalom nekem is amikor kikívánkozik a sírás.
Egy pszichológus barátom is megnyugtatott ma hogy ne aggódjak :))
talán attól is vagyok egy picit ilyen nyugodt hogy tudom, már nem kell szenvednie, és bár hiányzik, tudom hogy ahol ő van most nagyon jól érzi magát
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!