Mit gondoltok azokról az emberekről akik nem viszonozzák a köszönést, illetve ha viszonozzák is, annyira halkan, hogy szinte hallani sem lehet?

Óriási bunkónak és tiszteletlennek tartom, aki képtelen köszönni, vagy csak motyog valamit. Én a gyerekemet is arra nevelem már most, hogy szépen, hangosan köszönjön. Viszont sok szülő ezzel nem is foglalkozik, azt gondolja, hogy majd csak magától megtanulja. Hát nem. Ezt is meg kell tanítani már kiskortól kezdve és akkor később nem lesz belőle gond.

A motyogás még a tizenévesekre jellemző, akik nem tudják eldönteni, hogy csókolommal, vagy jó napottal köszönjenek-e, én ilyenkor fel szoktam ajánlani ha látom, hogy zavarban vannak, hogy nyugodtan tegezzenek.

Nem tudom ki pontozza le az etikai alapon jónak tekinthető válaszokat, de jó lenne, ha magába nézne.

Vannak elfogadott formák, hogyan köszönünk valakinek, nyilván egy bambuló, másik irányba néző embernek nem reccsenek oda, hogy szia, ha nem akarok tőle semmit. De ha direkt kitekeri a nyakát, és előtte látott, akkor igen, az egy suttyó paraszt.

És ha halkan motyog köszönés helyett, akkor is ezt gondolom róla, ha tudom, hogy egyébként egy nagyszájú valaki, akkor valószínű nem a félénkségéből adódik.

De ismerek olyat, hogy egy nagyképű, pökhendi f..z az illető, és a tartásából adódóan nem köszön vissza senkinek, nem nyújtja a kezét, nem kíván jó étvágyat ebéd közben.

Általános vélemény az illetőről, hogy egy bunkó paraszt.

(egy gyárban egy kisfőnök)

Feltételezni szoktam, hogy a látása nem nagyon jó, és vagy nincs megoldás, vagy nincs pénze szemüvegre/kontaktlencsére, meg arra se kevés az esély, hogy tényleg van min járatnia az agyát, van mire figyeljen közlekedés közben, esetleg egyszerűen nem ismer fel még ha néz is, mert mondjuk másképp emlékszik rád, nem esik le neki, hogy te vagy. Meg hát ezek tetszőleges kombinációja.

Inkább az a fura, amikor síri csendben bólintva, intve, ordítva ráköszönsz egy jól képzett szomszédodra, és csak tátott szájjal bámul vissza hosszasan. Meg amikor évek után egyszercsak úgy tesz, mintha nem léteznél számára, pedig semmi nem történt, nem is történhetett, csak köszönőviszony volt, és még csak az se valószínű, hogy rólad terjedne valami durva pletyka. Az ilyeneket simán nem értem, és tudom, hogy nem is fogom.

Ha nem köszönnek, akkor először én mindig azt gondolom, hogy nem figyelt, vagy nem vett észre időben, vagy nem ismert meg, hirtelen nem tudott hova tenni, talán mire köszönt, már el is mentünk egymás mellett.

Ha halkan köszön valaki, akkor meg nyilvánvaló, hogy nem azért, mert udvariatlan (akkor eszébe sem jutna köszönni), hanem vagy szintén az előbb vázolt verzió, vagy halk szavú, félénk az illető, vagy bizonytalan benne, hogy köszönjön. (én is volt már, hogy nem tudtam, hogy honnan is ismerem a másikat, hogy ha "sziával" köszön pl., akkor merjek-e én is, vagy maradjak a "jó napot"-nál - persze ha nem nagyon idős emberről volt szó).

Ha amúgy nem vagyunk jó viszonyban az illetővel, vagy nem kedvel, akkor gondolok csak arra, hogy direkt nem köszön. Vagy ha mondjuk a szomszédnak köszönnék minden nap hangosan és mindig elcsapná a fejét, akkor azért gyanakodnék, hogy valami nincs rendben.