Ti nem éreztetek már úgy, hogy túl sok elvárás irányul felétek, amiket nem tudok teljesíteni?

Én is éreztem már így!

CSAK ADD ÖNMAGAD! :)

Ne félj kibontakozni, ne játszd meg magad, mert azzal nem érsz el semmit!!! Csak légy olyan amilyen vagy, és már is megszeretnek! :D

Pontosan ilyen helyzetbe vagyok illetve voltam. Külföldön töltök egy egész tanévet, cserediák féleségként.(Természetesen egy külföldi iskolába járok.) Elvárások az szervezetektől, elvárások a fogadó családtól, elvárások az iskolától, elvárások az igazi családomtól, elvárások az ismerőseimtől mindkét országból, ennyi nyomás allat a magamnak bebeszélt elvárások. El tudod képzelni amikor egy négy napos kurzuson kell részt venned és szinte nem hallasz semmi mást minthogy légy intelligens, nyitott, toleráns, beszélgess sokat, lehetőleg több szabadidős tevékenységed legyen, teljesíts jól az iskolában, mire hazajössz tedd le a felsőfokút, illeszkedj be egy csoportba ami gyakorlatilag kizár, vegyél rész aktívan egy olyan tanítási rendszerben ami majdhogynem az ellentéte annak amiben felnőttél, a lehető legkevesebbet beszélj az anyanyelveden, a fogadó családodban legyél családtag. És a többi és a többi. Az elején még elnézőek a nyelvi nehézségek miatt, de ahogy telik az idő egyre fenyegetőbbnek tűnnek az elvárások. Rengeteg döntést kell magadtól meghozni, rövid időn belül kell teljesíteni. És ez remek! Többek között ezért vagyok itt, önállósodni!

De ez túl sok volt, úgyhogy átalakítottam a szabályokat. Magamnak helyeztem fel elvárásokat, úgy hogy mindenkiét figyelembe vettem, de senkinek nem akarok 100%-osan megfelelni. Ami nekem fontosabb arra jobba ráhajtok, a többit kicsit elhanyagolom. Fontos a fontossági sorrend. Egyébként ne felejtsd el, hogy elvárásokra szükség van. A fejlődésünkhöz is. És egyáltalán nem fontos, hogy mindig legyen véleményed, de valld be magadnak, hogy általában van. Csak félsz azt mondani. Régen egyenesen rettegtem attól hogy nem nagyon közeli ismerősök előtt a véleményemet mondjam (például iskolában). Csak itt kint kezdtem el ezen változtatni (- muszály volt- egy újabb pillanat amikor hálát adok az elvárásoknak). Szóval itt azzal kezdtem, hogy "nem érdekel, hogy mit fognak rólam gondolni. Nem érdekel a véleményük. Én ígyis-úgyis hazamegyek". De nagyon pozitív reakciót kaptam, annak ellenére, hogy csak hebegtem meg habogtam és az osztálynak kellett fordítania mert a tanár nem értett meg.

Majd meg akartam mutatni, hogy nem vagyok hülye. Vagyis ebben a fázisba vagyok most. Akarom, hogy tudják, hogy van véleményem. Nem akarok az a lány lenni akit észre sem vesznek, hogy ott van,mert soha nem szólal meg. Még messze a vége, de szerintem azért már jó úton vagyok :) Nekem ezek az elvárások segítenek önmagam kimutatásában/megvalósításában amit eddig féltem magamtól megtenni. De ha azt érezném, hogy ez a valódi énemnek ellentmond akkor nem csinálnám. Te érzed. (Bocsi ez hosszú lett). 18/L