A boldogsághoz szükség van arra, hogy az ember engedjen?

Igen, igen! :) Nagyon igazad van. A boldogsághoz szükséges az, hogy néha az ember engedjen és hátrébb lépjen, és a másikat engedje előre. De ez csak akkor működik, ha kölcsönös.

Az lesz végül magányos, aki vagy túl önző, vagy túlságosan önző volt valamelyik (többnyire az anya) szülője. Az utóbbi embertípus tisztán áldozat: nem azért nincs kapcsolata, mert nem tud engedni, vagy mert önző, hanem azért, mert annyira fél az emberektől, hogy képtelen elhinni magárül, hogy ő annyira értékes, hogy bárkinek is kellene. Illetve itt lép be a jó mama (az szokott olyan pusztító, birtokló dög lenni, hogy elapálja a gyereke egész életét), aki annyit terrorizálja a gyereket, annyira rétepeszik, és annyira elmarja és elszigeteli a világtól, hogy mire feldobja a bakancsot, akorra már késő: a fiú vagy a lány egyedül marad és rendszerint hamar a mama után megy. Van kivétel, de azok mindig megtanulnak végül harcolni anyuka ellen és tenni önmagukért.