Van egy mondás. Aki kiabál az fél! Igaz ez?

Nem, ilyenkor rendszerint azért kiabálnak az emberek, mert felhúzták magukat agyilag.

Valakire biztosan. De mondjuk akinek jó kedve van és azért üvöltözik az kétlem, hogy félne... De ugyanez a helyztet avval akit felb@ sztak...

Én idegességemben kiabálok.

És miért vagy ideges? Mert félsz. Félsz valamitől. Szóval igen, a félelemtől kiabálunk. Ha idegesek vagyunk a másikra, annak van egy oka, és az oknak az eredője a félelem ilyenkor. Ha megakarjuk értetni a szavunkat, azért kiabálunk, mert tudjuk, hogy a másik erősebb / neki van igaza / nem tudjuk máshogy megértetni a nem igazunkat. Vagy ha nekünk van igazunk, és ezt nem érti meg a másik, akkor is kiabálhatnánk, de akkor nem fogunk. Akkor úgy vagyunk vele, hogy tudjuk hogy igazunk van, elmondtuk, aztán majd rájön. Pl. a gyerekednek mondod, ne csúszkálj, mert elüt a kocsi. Felviszed a hangod, de nem ordítasz, mert tudod, hogy neked van igazad, és nem kell érvényesíteni. Ha ráordítasz, az pedig felszólítás, nem kiabálás. És ha elesik, akkor azért kiabálsz vele, mert félsz, hogy valami baja lesz, és az már kiabálás, ez mögött már félelem van.

Akkor mi a magyarázat arra, ha valaki a gyerekével ordítozik állandóan?

Belső félelem. De attól is függ, hány éves az a gyerek. Ha kisgyerek, akkor csak figyelmeztetjük, ne történjen vele baleset, felhívjuk a figyelmét az elkerülendő veszélyre, és néha ordítva figyelmeztetünk.. ez abból a félelemből adódik, hogy nem szeretnénk, ha megsérülne a gyerek. De ha később ordítozunk, 14 felett mondjuk, akkor már lehet, hogy a saját hibáinkat ordítjuk bele a gyerekbe, és ha mi idegesek vagyunk, nem vagyunk boldogok, akkor az a félelemből fakad, hogy félünk, hogy valamit elvesztünk, valakit elvesztünk, nem tudunk majd helytállni, stb... Ha nincs félelem a jövőtől, embertől, bármitől, nincs idegeskedés se.