Hogy lehetnek ilyen lekezelőek két papagáj miatt?

Először is letisztázom, hogy imádom az állatokat, velük is akarok foglalkozni "ha nagy leszek", bár lehet, hogy nem ez fog lejönni a szövegből. Nem a madarakat hibáztatom, ővelük semmi bajom sincs.

A szitu röviden az, hogy előző héten hétfőn vettünk két papagájt. Szelidítgetjük őket, meg minden, viszont én úgy gondolom, hogy anyám és az öcsém túlzásokba estek. Egyszerűen körülrajongják őket, magyarul csipognak egyet a madárkák, és ők már ugranak is. Ha velük foglalkoznak vagy róluk beszélnek, akkor az az idő szent és sérthetetlen. Volt már, hogy anya enni adott nekik, közben meg hívták a munkahelyéről, de nem vette észre, mert le volt némítva a mobilja. Én bementem a saját szobámba (merthogy ott vannak a kis cukik), és halkan odaszóltam anyának, hogy honnan keresik. Erre nagyon durván leoltott, hogy nem látom-e hogy mivel foglalkozik és hogy fogjam be a számat. Nem egyszer volt már, hogy konkrétan sírva mentem ki onnan, pedig nem szokásom. Az öcsém meg állandóan kioktat, amit utálok. Tudom, hogy mit kell velük csinálni, mert hetekig ilyeneket olvasgattam, de ő csak azért is lekezelő hangnemben kioktat. Az előbb odaszólt nekem, hogy simogassam meg a begyét, de mivel még nem érzetem rá késznek, ezért csak a lábát simiztem, hogyha majd megnyugszik, akkor jöjjön a begye. Végül úgy döntöttem, hogy fürtös kölessel szelidítgetem, ezért kivettem a kezemet. Erre az öcsém, aki mellettem árgus szemekkel figyelte az eseményeket cinikusan felröhögött és megjegyezte, hogy az "az a lába volt". Az még hagyján, hogy velem csinálják ezt, de a négy éves kishúgommal is, aki szegénykém nem érti, hogy most miért lettek hirtelen ilyenek vele. Bejött a szobába és megkérdezte az öcsémet, hogy segít-e neki kirakózni. Erre az öcsém rákiabált, hogy "fogja be a száját és ne üvöltsön, mert ő most madarazik, és ha ezt nem látja, akkor el lehet menni". Ez ugye csak szerintem nem normális? Az öcsém 13/F, én 15/L.