Hogy lehetnék Én is ilyen ember?
Sziasztok
Vannak olyan emberek, akiket nem tudsz megkerülni, vagy szembefordulsz vele, vagy elfogadod amit mond. Olyan igazi karakán személyiségek,nem függnek senkitől, tudják mit akarnak, értenek ahhoz amiről beszélnek, erős jellemmel rendelkeznek, nagy hangszínnel beszélnek, nem érdekli őket mások véleménye, persze nem feltétlenül bunkók, segítenek szívesen ha megkéred őket. De Ők olyan emberek akik mindenképpen nyomot hagynak benned. Találkoztam már ilyen orvossal, és az egyik középiskolai tanárom is ilyen volt. Akkor 18 éves fejjel azt mondtam neki, hogy én is olyan jellemet akarok mint amilyen az Öné, morálisan Én is ilyen szeretnék lenni. Ő azt válaszolta tűzzem ki célnak, de arra készüljek fel, hogy a barátaim egy része egy fog maradozni, aki pedig megmarad melettem a mesterének fog tekinteni. Akkor ez nagyon motivált. Most végeztem a középiskolával, és arra jöttem rá, hogy Én nem lettem ilyen. Pedig már 1 év telt el azóta a beszélgetés Óta.
Szerintetek mit tegyek, hogy ilyenné válljak? Van egy alapszemélyiségem nyílván, amin nem könnyű változtatni, de kellő idővel kitartással meg útmutatással meg tudnék változni.
Tudjátok milyen emberekre gondolok? Ott van pl. Csernus Ő is ilyen, most hirtelen több ismert személy nem jut eszembe, olyan akit ti is ismerhetnétek.
Üdv. 19/F
Akit esetleg testépítésről ismerhettek:
Drugs Bunny
itt egy rövid videó róla ha nem ismeritek
Szia! én ajánlanám Dan Millman- A békés harcos útja című könyve elolvasását! De a könyvet olvasd el,ne a filmet nézd meg! Nekem rengeteget segített a személyiségem változtatásában,pedig nálam aztán nem volt makacsabb,konokabb,és önfejűbb ember pár éve! Azóta nagyon sokat változott ez a dolog,persze teljesen nem tudtam kiiktatni,de a könyv is nagyon sokat segített.
20/F
Üdv!
A Dan Millman könyvek valóban sokat segíthetnek.
Szép a cél amit kitűztél magadnak, de ez nem egy év alatt valósul meg, ez egy életút.
Sokszor előttünk áll egy ember és mi azt hisszük ő mindig ilyen volt, de nem..őt is a élet formálta. Az élet sok sok lehetőséget, helyzeteket hoz eléd és ezekben a helyzetekben alakíthatsz, formálhatsz a jellemeden. Ehhez tudás és tudatosság kell. Ezért azt javaslom, hogy olvass sokat és amikor az elméleti tudásod megvan akkor a helyzetekben tanuld meg élni azt amit már elméletben tudsz. Így a sok ismétlés által változik a jellem. Az ember valódi lénye az ami nem változik, az megváltozhatatlan, de a jellem az változtatható. Kitartó munkával, erős akarattal, lefaragható a "rossz" a felesleg,a nem oda való.
Az viszont tény, hogy az ilyen ember egy olyan tükröt mutat a környezetének ,amibe sokan nem szívesen néznek ezért tényleg elmaradoznak az emberek tőle.
Én kívánom neked, hogy ezt a célodat ne add fel és a kitartást is, hogy meg tudd valósítani.
ott van,leírtad a titkát ennek-értenek ahhoz amiről beszélnek-magyarul a szakmájuk,érdeklődési körük mesterei,akiket érdekel is a végzett munka.
persze ez nem elég hozzá.
amiket felsoroltál ahhoz kell az ellenkező nem felett aratott győzelmekből felépülő egyértelműen maszkulin fellépés is.
magyarul válaszd ki az érdeklődési köröd,legyél a mestere és dugj meg annyi csajt amennyit csak tudsz.
35-40 éves korodra,ha választott szakma kellően jó anyagi hátteret is tud neked biztosítani így mester lehetsz,egyértelmű alfa.
a számból vetted ki a szót...én is ilyen akarok lenni, unom már, hogy általánosban és jelenleg is én vagyok a lúzer, csúnya csaj, akinek mindenki beszólogat, mert tudják, hogy nem tudja magát megvédeni...próbálok változtatni, csak az a baj, hogy eddig kizárólag az ilyen nagyon manipulálható emberek felé tudtam úgymond felkerekedni, akik olyanok, hogy azt mondod nekik, ugorjanak kútba és megteszik, csak azért, mert valaki erre kérte őket....de ez nem ugyan az.
16l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!